Mi lehetett a pápa tüdejében, és mik a gyógyulás esélyei?
Sokat számíthat, hogy idejében felismerték a bajt.
A pápa pénteken a kórházban tartott miséjén köszönetet mondott a róla gondoskodó orvosoknak és ápolóknak.
A XIV. Leó pápát kezelő orvoscsoport vezetői tudatták, hogy a tüdőműtétet követően a római katolikus egyházfő egészségi állapotának általános feltételei folyamatosan javulnak, már teljesen önállóan tudja mindennapi feladatait végezni. Hozzátették: a pápán újabb vérvizsgálatot és mellkasröntgent végeztek, és tovább folytatja a légzési gyakorlatokat.
Matteo Bruni szentszéki szóvivő emellett közölte, XIV. Leó vasárnap elmondja az úrangyala imádságot, de annak helyszínéről egyelőre nem adott tájékoztatást. A hivatalos források szerint pedig az egyházfő péntek délben a római Gemeli kórház egyik termében misét tartott, amin az intézmény több orvosa és ápolója, valamint a Vatikáni Csendőrség tagjai is részt vettek. „Prédikációjában a pápa megköszönte az összes alkalmazottnak – orvosoknak és ápolóknak – a mindennapi munkájukat, illetve azt, amit érte tettek és tesznek” – olvasható a közleményben.
Pope Leo XIV celebrated Mass at noon on Friday in the room set up on the 10th floor of Gemelli Hospital, according to the Holy See Press Office.Several members of Gemelli's medical and nursing staff attended the Mass, along with members of the Vatican City State Gendarmerie Corps."In his homily, the Pope thanked all the staff—doctors, nurses, and orderlies—for the work they do every day caring for patients in their frailty, and especially for what they have done and continue to do for him," read the statement.
— Vatican News (@VaticanNews) October 16, 2026
A 71 éves pápa október 11-én hozta nyilvánosságra, hogy az orvosok elváltozást fedeztek fel a tüdején, és a csomó eltávolítását javasolták. Kedden meg is érkezett a római Gemelli kórházba, ahol sikeres műtétet hajtottak végre rajta. Az operációt követően a vizsgálat a tüdőrák leggyakoribb formáját, tüdő-adenokarcinómát állapította meg nála, az orvosok szerint a betegség kezdeti fázisában van.
Sokat számíthat, hogy idejében felismerték a bajt.
Nyitókép: Stefano Rellandini / AFP