Országfásítási programról, költségvetésről és rollerszigorításról is egyeztet a kormány
A szerda esti kormányülés napirendjén uniós ügyek is szerepelnek, emellett több fontos beruházásról születhet döntés.
Négyféle önkormányzati pályázat indul az Országfásítási és Települészöldítési Programban, ezekre valamennyi magyar település pályázhat – jelentette ki Magyar Péter a Facebookon.
A miniszterelnök a Gajdos László élő környezetért felelős miniszter által szombaton bejelentett keretprogram részleteiről közölte: a települészöldítési programban 14,9 milliárd forintos keret lesz új közparkok létrehozására, meglévő zöldfelületek összekötésére, 10 milliárd forint pedig arra, hogy csökkentsék a hőszigethatást a városokban.
Magyar Péter úgy fogalmazott: feltörjük a betont, ahol lehet, és zöldfelületeket hozunk létre, hogy legyen elegendő árnyék mindenhol.
A harmadik pályázati lehetőségként szintén 10 milliárd forintot szánnak négy év alatt a meglévő parkok és zöldfelületek megújítására, új növények ültetésére, az elpusztult fák pótlására.
A közintézmények zöldítésére, arra, hogy az iskolák, óvodák, rendelők udvarai is zöld közösségi terek legyenek, 4,4 milliárd forintot fordítanak, erre is lehet majd pályázni.
Magyar Péter elmondta, a következő négy évben 18,2 milliárd forintot fordítanak az országfásítási programra, 39,6 milliárdot pedig a települészöldítésre.
A program része többek között legalább 12 millió facsemetét ültetése, több mint 1300 hektárnyi erdő telepítése és 20 ezer kilométer csatornaszakasz fásítása, vagy az erdőtüzek megelőzése is.
A kormányfő beszélt arról, hogy a tél közeledtével hajlamosak vagyunk elfeledkezni a kánikula okozta kihívásokról, az elviselhetetlen hőhullámokról. Azt mondta, nem lehet már elvi vitákat folytatni a klímaváltozásról, hanem mindent meg kell tenni az életkörülmények javításáért.
Fenntartható fejlesztéseket valósítanak meg szakszerű tervezéssel, tudatos fafajta választással, az utógondozás biztosításával – mondta Magyar Péter.
A szerda esti kormányülés napirendjén uniós ügyek is szerepelnek, emellett több fontos beruházásról születhet döntés.