A friss egyetemi rangsorok egyik legmarkánsabb sajátossága a stabilitás. Az intézmények közötti erőviszonyokat sem a kekvásítás, sem a politikai megszállás, sem ezek idei megroggyanása nem rendezte át érdemben. A felsőoktatás vonzerejét sem tépázta meg a pályaorientációs hatalmi erőszak: az érettségizővé cseperedett kis Balázs nem katona, vadakat terelő juhász vagy börtönfodrász akar lenni, hanem mérnök, orvos, közgazdász vagy éppen büntetőjogász.
A Diploma 2027 kiadványunk másik fontos tanulsága, hogy
egyetlen szám, helyezés sem mutatja meg önmagában, melyek a legjobb egyetemek vagy képzések.
Az oktatói és kutatói teljesítmény, az oktatói kapacitás, a hallgatókért folyó verseny és a képzések népszerűsége más-más megvilágításban mutatja be a felsőoktatás erőviszonyait. Jól szemléltetik ezt legfrissebb rangsoraink, amelyeket immár 22 éve állít össze és elemez a HVG számára Fábri György egyetemi docens.
Idén más egyetem vezeti az oktatói, mint a hallgatói kiválóság rangsorát, az összesített lista élén pedig olyan intézmény áll, amelyik mindkettőben „csak” dobogós helyezést ért el.
A kiadványból derül majd ki, pontosan mely egyetemekről van szó, és hogy néznek ki a teljes rangsorok. Az mindenesetre érdekes ellentmondás, hogy hiába népszerűbb egy egyetem, ha a hallgatói létszám bővülését nem követi az oktatóké, akkor lemarad az oktatói listán, hiszen egy minősített oktatóra jóval több hallgató jut, és ez az arányszám fontos összetevője az oktatói rangsoroknak.
Ezt lehet igazságtalannak is nevezni, vagy úgy felfogni, hogy az is erőssége lehet egy egyetemnek, ha a diákok közvetlen kapcsolatba tudnak kerülni az oktatóikkal, vagy ahogy egy miskolci joghallgató megfogalmazta: jó, hogy itt nem csak egy Neptun-kód vagyok. A listákat tehát érdemes mindezek figyelembevételével, a maguk sokszínűségében vizsgálni.
Az intézményi rangsorok megmutatják az egyetemek közötti erőviszonyokat, de az oktatás mindennapjairól a kari listák adnak árnyaltabb képet. A részletes eredményekből az is kiderül, hogy egy kar erősségei nem feltétlenül jelennek meg egyformán az oktatói és a hallgatói mutatókban. Az ELTE TTK például tartósan az oktatói rangsor élén áll (az oktatók bő ötödének van MTA-doktori címe), miközben a hallgatók körében még mindig nem elég népszerűek a természettudományok. A Semmelweis ÁOK három éve vezeti a hallgatói rangsort, az oktatói listán viszont a 13. helyet foglalja el. Ezek a különbségek teszik igazán érdekessé az összehasonlítást: nem pusztán azt látjuk, ki hányadik, hanem azt is, hogy az egyes karok milyen területeken teljesítenek kiemelkedően.

Az összetett rangsoroknál jóval több böngésznivalót ad kiadványunk. A 14 képzésterületi listából például kiderül, melyek a legattraktívabb műszaki, gazdasági, informatikai, bölcsész- vagy éppen agrárképzések, de közlünk alrangsorokat a hallgatók első helyes jelentkezései, felvételi pontátlaga, nyelvtudása, az oktatók tudományos fokozatai vagy a már említett oktató-hallgató arány alapján is.
Szokás szerint elemezzük a magyar egyetemek szereplését a nemzetközi rangsorokban. A nagy globális besorolások módszertanát sok kritika éri, és nem erősítik a hitelességüket például az olyan bizniszek, mint amit a még Hankó Balázs vezette minisztérium kötött két éve a THE rangsort kiadó céggel, ami után megszaporodtak a magyar felsőoktatás-politikát dicsérő cikkek a THE felületein. A helyezéseket viszont ez nem látszik befolyásolni, hiába a politikai lózungok, a magyar egyetemek összességében továbbra sem tartoznak a világ élvonalába.
A publikációs teljesítmény, az akadémiai közfelfogás és a nemzetközi oktatói-hallgatói mobilitás alapján a magyar egyetemi élmezőny a posztszovjet régióval együtt besorolva áll az európai második vonal hátsó részében, a meghatározó cseh és lengyel intézmények mögött. Noha egyes intézmények és szakterületek figyelemre méltó eredményeket értek el, például a Semmelweis Egyetem vagy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, a világszínvonalat célzó törekvések rendszerszinten nemcsak felesleges illúziókat keltenek, hanem tévutakra vihetik az intézményeket és a felsőoktatás-politikát.
Nem elegendő persze csak a rangsorokat figyelni ahhoz, hogy megértsük a magyar felsőoktatás helyzetét és lehetőségeit. A számok megmutatják az eredményeket, de önmagukban nem adnak választ arra, milyen feltételek szükségesek a fejlődéshez, hogyan lehet erősíteni az egyetemek nemzetközi versenyképességét, és milyen szerepet kell betölteniük a különböző intézményeknek.
Bár szándékunkban állt, a felsőoktatás-politika új irányítóinak nem tudtuk feltenni ezeket a kérdéseket, megkérdeztünk viszont kutatókat, szakértőket és egyetemi vezetőket az összes képzésterületről. Polónyi István oktatáskutatóval arról beszélgettünk, milyen szerepe van a finanszírozásnak, a tehetségeknek és az egyetemi autonómiának a minőségi felsőoktatás megteremtésében, és miért nem vezet automatikusan versenyképességi áttöréshez egy intézményi vagy fenntartói modell megváltoztatása. A beszélgetés egyik fontos gondolata, hogy jól működő felsőoktatási rendszerben nem minden egyetemnek kell ugyanazt a célt követnie: a nemzetközi élvonalba törekvő intézmények mellett az országos és regionális szerepet betöltő egyetemeknek is megvan a maguk nélkülözhetetlen feladata.
Rab Árpád jövőkutatóval készült interjúnk a tudás átalakulására, a mesterséges intelligencia térnyerésére és az egyetemek változó szerepére fókuszál. Ha az információk egyre könnyebben elérhetők, vajon mi lesz az oktatás igazi értéke? A válasz nem egyszerűen az, hogy megtanuljuk használni az új technológiákat. Ugyanilyen fontos marad az önálló gondolkodás, az összefüggések felismerése, a források kritikus értékelése és a tudás alkalmazása valós helyzetekben. Az egyetemeknek tehát nemcsak ismereteket kell közvetíteniük, hanem abban is segíteniük kell a hallgatókat, hogy eligazodjanak a gyorsan változó világban.
Az egyes képzésterületeket közelről ismerő egyetemi vezetők az oktatás mindennapjai felől közelítenek a problémákhoz. Szinte mindegyik beszélgetésben visszatérő elem a projektalapú, valós problémákra koncentráló oktatás, az együttműködés erősítése a hallgatók, szakterületek, tudományterületek és a piaci szereplők között. Bodáné Kendrovics Rita, az Óbudai Egyetem Környezetmérnöki és Természettudományi Intézetének igazgatója szerint a valós problémákra reagáló projektmunkák élményszerűbbé teszik a tanulást, és a diákok érzik, hogy annak, amit csinálnak, nemcsak egy Neptunba bekerülő számjegy lesz az eredménye, hanem ténylegesen jobbá tehetnek valamit.
Ha pedig akadna valaki, akinek nem ugrik be, mi a Neptun, pláne a Neptun-kód, ezt is megtudhatja kiadványunkból, amelyben elmagyarázzuk az egyetemi szakzsargont, ismertetjük a felvételi határidőket és a pontszámítást, valamint közöljük az összes induló alap- és mesterszakról a legfontosabb tudnivalókat.