Kockáról kockára elemzi a rendőrség az M1-es tömegbaleset felvételeit
A rendőrség még nem tudja, hibázott-e valaki. Az autópályakezelőnél is belső vizsgálat indult.
A rendőrség még nem tudja, hibázott-e valaki. Az autópályakezelőnél is belső vizsgálat indult.
A felvételt egy térfigyelő kamera rögzítette.
Az 51 éves úrhidai férfi körülnézés nélkül hajtott a szerelvény elé.
A színész egydolláros kártérítést követelt, amit meg is kapott.
Egy kicsivel kevesebben halnak meg évente az utakon, mint a koronavírus előtt.
A két balesetet szenvedett helikopteren összesen kilencen utaztak, nem tudni, túlélték-e.
A Katasztrófavédelem a legmagasabb fokozatúként kezeli a tüzet.
A Kia vezetője karcolásokkal úszta meg az esetet.
Egy útkereszteződésben ütközött egy autóval.
A férfi nem állította le a fűrészt, amikor az elakadt, így próbálta meg kirántani a helyéről. A fűrész megugrott és eltalálta őt.
Értesülésünk szerint elhunyt az ember, akit elgázolt a szerelvény.
Egy mozdony fékrendszere romolhatott el, ezért az gyakorlatilag beleszáguldott abba a szerelvénybe, amit éppen rá akartak volna kapcsolni.
Sőt, szimbolikusan viszontperelt a 2016-os balesettel kapcsolatban.
A 41 éves férfi egyelőre ismeretlen körülmények között balesetet szenvedett, életét a kiérkező mentők sem tudták megmenteni.
A baleset miatt lezárták a 10-es út érintett szakaszát.