Parázson jártak a céges csapatépítésen, súlyos égési sérülést szenvedtek
10 mentő érkezett a helyszínre.
10 mentő érkezett a helyszínre.
Nagy tempóval fordult ki a háromsávos útra a Ludovikánál, de nem tudta megfogni az autót.
Előtte összetörte a dolgozókat védő energiaelnyelő dobozt is.
A férfi mindezt ittasan követte el a munkahelyén.
Három autó ütközött hétfőn a 67-es úton, nyolcan sérültek meg. Egyikük a helyszínen elhunyt.
Egy 66 éves nő az életét vesztette a balesetben.
Egy hónapon belül ez már a második súlyos vasúti baleset a régióban.
Az áldozat – aki egy méhész – megpróbálta füstölővel elkábítani a tomboló méhrajt, de mindhiába.
Egy vasúti átjáróban ütközött az InterCity a kisteherautóval.
Vonatpótló autóbuszt rendeltek az utasok elszállításához.
Csepelen gyulladt ki egy lakás.
A pedálhoz gyorskötözőkkel lett odafogatva a "kézi gázkar".
A főtörzsőrmester a lányáért ment az iskolába, amikor az eset történt.
A négyéves gyermeket Debrecenben intenzív osztályon kezelik.
A járművet egy román sofőr vezette, az ügyészség rács mögé küldené.
Rémálomba fordult az osztálykirándulás annak német csoportnak, akik egy nehezen járható ösvényre tévedtek az osztrák Alpokban kedden. A 12-14 éves gyerekek közül többen lecsúsztak, megsérültek, helikopter és 60 hegyimentő kellett a kimentésükhöz.
Gyereket gázolt a villamos a Flórián téren szerdán, a fiút súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
Nem mindennapi történetet osztott meg az Országos Mentőszolgálat.
Gyermekeket szállító kisbuszban felejtették az egyik utast, a bezárt járműben hosszú órákat töltő, négyéves kislányt mentőhelikopterrel szállították kórházba.