Karácsony 45 traffipaxot ígért az Árpád hídi gázolás után, egy év alatt egyetlen darab működik
És kevesebb is lesz a tervezettnél.
És kevesebb is lesz a tervezettnél.
Egyelőre nem tudni, mi okozta a pánikot. 72 áldozatot már sikerült azonosítaniuk a hatóságoknak.
Egy 50 éves férfi, egy 17 éves fiú és egy 16 éves lány testét emelték ki a folyóból.
A súlyosan vérző férfit a kunyhójánál hagyták, végül a felesége hívta a mentőket, de megmenteni már nem tudták.
Az egyik gyermeket menőhelikopter vitte kórházba.
Elgázolt egy, a kerékpárját toló férfit.
Teljes pályazár van az érintett oldalon Mezőkövesdnél.
A nyomozás folyik, két gyanúsított van, de még nem emeltek vádat a tavaly júliusi, Árpád hídi halálos baleset ügyében, amikor egy tuningolt Mercedes és egy BMW versenyzett a hídon, és előbbi sofőrje halálra gázolt egy 26 éves biciklist.
Az irányíthatatlanná vált repülőkből a pilóták ejtőernyővel kiugrottak.
A balesetet szenvedett vétlen autó annak a kocsinak is nekicsapódott, amiben a kamera volt.
A rendőrség általános veszélyeztetés bűncselekménye miatt indított eljárást.
Egy héttel korábban még focitábort tartottak itt, szerencse, hogy nem sérült meg senki.
A sérültek száma nyolc és négy autó is megrongálódott.
Az áldozatok mindegyike azon a buszon utazott, amelyet a vonat kettészakított.
Hullazsák lehet a vége, ha nem kapcsoljuk be az övet.
A helyszínre mentőautók és helikopterek érkeztek. A Külügyminisztérium szerint nincs magyar áldozata vagy sérültje a szerencsétlenségnek.