Vizsgálat indult Bencsik András melegek kivégzését üdvözlő kijelentése miatt
A Demokrata főszerkesztője a Hír Tv-ben üdvözölte melegek kivégzését, a Médiatanács vizsgálja az ügyet.
A Demokrata főszerkesztője a Hír Tv-ben üdvözölte melegek kivégzését, a Médiatanács vizsgálja az ügyet.
A Fővárosi Főügyészség a 38 éves férfit mint többszörös visszaesőt életveszélyt okozó testi sértéssel, valamint védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértéssel vádolja, fegyházbüntetést indítványozott ellene, mégpedig úgy, hogy ne legyen feltételes szabadságra bocsátható.
Napokig terjedt a közösségi médiában a híresztelés, hogy megtámadtak egy lányt egy szegedi villamoson, most úgy tűnik, ez nem volt igaz.
Ha nem küldenek intim képeket, kitiltja őket a játékból, és megváltoztatja a jelszavukat – ezzel zsarolt ki képeket és videókat egy középkorú férfi fiatal fiúkból. A legfiatalabb áldozata 9 éves volt.
Árok Kornél szerint éppen ő volt az, aki megakadályozta, hogy baleset történjen.
Véletlenül tudódott ki a dolog, az engedély kiskorú tulajdonosa elhagyta a kártyáját, amit egy járókelő talált meg.
Kihívta a tanóráról, belekarolt és kivonszolta az udvarra, majd kocsijába ültette, közben többször megütötte válófélben lévő feleségét a gyanú szerint egy férfi. Ellene többek között személyi szabadság megsértése miatt indult eljárás, a bíróság letartóztatását is elrendelte.
Az esetről egy helyi önkormányzati képviselő számolt be.
Razziáztak a belvárosban a rendőrök és a társhatóságok, 607 embert igazoltattak, rengeteg szabálytalanságot találtak. Elfogtak egy kamudrog-dílert is.
A végrehajtói kar börtönben ülő elnökének jó eséllyel azért nem vonták meg az engedélyét, mert fegyelmi eljárás zajlik ellene.
A lány felment hozzá, beszélgettek, aztán a férfi megpróbálta megerőszakolni.
Becslések szerint akár tízezer embert is becsapott egy piramisjáték-szervező.
Nem fogták vissza magukat a látvány után.
A fiatal színész többek közt a Marvel-filmek egyik feltörekvő sztárja.
Do Kwon találmánya bezuhant a kriptopiacon, rántva magával az olyan népszerű valutákat is, mint a Bitcoin, vagy az Ethereum.
Az egyik szomszéd beszámolója szerint döglegyek lepték el a ház ablakait, ekkor tudta, hogy azonnal a rendőrségre kell mennie.
Egy korábbi balhé folytatását vették videóra Szombathelyen, ám ezúttal már konkrét fegyverek is előkerülhettek. Az elkövetők egyike állítja: pisztolynak a helyszínen nyoma sem volt.
Egy 42 és egy 48 éves nőt, illetve egy 61 éves férfit szállítottak kórházba. A férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat elfogott két férfit, akik egy konditeremben provokáltak és fenyegettek egy ott edző rendőrt.
A gyalogost kórházba szállítás után sem tudták megmenteni, a tettest őrizetbe vették.