Borotvatolvajt keres a miskolci rendőrség
Tudja, ki van a képen? Akkor segítse a rendőrök munkáját!
Tudja, ki van a képen? Akkor segítse a rendőrök munkáját!
Három nappal a lopás után a térfigyelő kamerán szúrta ki a biciklit a közterület-felügyelet, ekkor kapták el a vásárlót, majd később a tolvajt is.
Az autóban utazó öt Srí Lanka-i menekültet – mivel Románia felől érkeztek – átadták a román hatóságoknak, a moldáv embercsempészek őrizetbe kerültek.
Czine Ágnes a letartóztatása előtt két hónappal találkozott a végrehajtói kar vezetőjével. Az alkotmánybíró lánya és fia végrehajtóként dolgozik, az ügyészség szerint bizalmas kapcsolat fűzi őket Schadl Györgyhöz.
A márciusi incidenst már az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma is vizsgálja.
A rendőrök zalai közutakat ellenőrizték hétvégén, hat ittas sofőrt és 712 gyorshajtót kaptak el.
A férfi halála miatt ismét felélénkültek a városban a közbiztonság helyzetét kritizáló hangok.
A 25 éves férfi a támadás után egy helyi rendőrőrsön adta fel magát.
A férfi lakásán amfetamint és 14 millió forint készpénzt is találtak.
Richard Hutter 35 fontot kért az általa forgalmazott lemezekért.
Fadil Novalic jó ötletnek tartotta, hogy egy gyümölcsfeldolgozó vállalatot bíz meg a lélegeztetőgépek beszerzésével.
A férfi több mint 60 millió forintos kárt okozott.
Telephelyeket, raktárokat és melléképületeket fosztogatott az a három ember, akik ellen most emelt vádat az ügyészség, de egyszer még a kiskunhalasi börtön területéről is loptak.
A nő szerint a látszat csal, a fia nem volt veszélyes másokra.
A gyermekét több mint 100 késszúrással megölő asszonyt egyetlen ember látogatta a börtönben, ám időközben őt is bezárták.
Vádlottak padjára került három fiatal egy 2021-es késeléssé fajuló vita ügyében. Az egyiket lebokszolták a korlátról, ekkor kiesett a kés a zsebéből, amivel aztán meg is szúrta a másikat. A szurkáló és segítője, aki elrejtette a kést, tagadta a bűnösségét.
A Wall Street farkasa című filmet az 1MDB nevű malajziai szuverén alap finanszírozta, amelyet a malajziai miniszterelnök is megcsapolt. A színész erről is beszélt a bíróság előtt.
Ha beismeri tettét, 12 év börtön vár rá.
A bizonyítás nem sikerült.
Mielőtt a rendőrök elkapták, a férfi öngyilkosságot kísérelt meg.