Kilencen támadtak rá két férfire Egerben, nyolcan már rács mögött vannak
Augusztus elején érkezett a bejelentés a rendőrségre egy egri rablásról.
Augusztus elején érkezett a bejelentés a rendőrségre egy egri rablásról.
Bűnösnek találta a bíróság Christopher Dawsont, az „ausztrál rejtély” egyik főszereplőjét, aki negyven évvel ezelőtt megölte a feleségét, hogy maradéktalanul átadhassa magát viszonyának 16 éves tanítványával.
A gyanúsított a rendőröknek azt mondta, hogy a kegytárgyakat eladta, a pénzből pedig kiflit és kenőmájast vett.
A gyanúsított napijegyet váltott egy fővárosi konditerembe, de edzés helyett több százezer forintot zsákmányolt az öltözőszekrényekből. A IX. kerületi rendőrök őrizetbe vették.
A kínai hatóság 28 férfi ellen emelt vádat. A férfiak az után kezdték el verni a nőket, hogy az egyikük visszautasította az egyik férfi közeledését.
Egy doboz sört és egy borotvahabot lopott, mielőtt megtalálták.
A zuglói rendőrök tíz perc alatt elfogták az alkalmi tolvajból lett rablót Zuglóban.
Komoly botrányt robbantott ki egy dán tévécsatorna májusban levetített műsora, amely azt mutatta be, hogy az ország egyik legnevesebb magániskolájában az erőszak és a zaklatás kultúrája burjánzik.
A férfiak azt állították, hogy jóban vannak egy miniszterrel és a legfőbb ügyésszel, így el tudnak intézni ezt-azt.
A három fiatal a gyanú szerint egy gellérthegyi játszótéren rabolt ki gyerekeket.
A család az áldozatok nevének elhallgatását kérte.
Nagy fogása volt a NAV-nak a debreceni repülőtéren: 23 millió szál cigaretta.
Az orosz biztonsági szolgálat szerint az ügy második gyanúsítottja, az 1978-as születésű Bohdan Ciganenko, egy ukrán szabotázs- és terroristacsoport tagja, július 30-án Észtországon keresztül érkezett Oroszországba, ahonnan egy nappal a Dugina-gyilkosság előtt távozott.
Az ügyészséghez fordult a tavaly nyáron elhunyt Bencze Zsuzsanna édesapja, miután a nő gyerekei – köztük a pici korában szívátültetésen átesett Ricsi – beszélni kezdtek arról, minek voltak tanúi. A gyanú szerint a nő volt párja és annak barátja követte el nyereségvágyból az emberölést, bár korábban öngyilkosságnak könyvelték el a halálesetet. Az RTL Klub riportja szerint a gyerekekkel pszichológus foglalkozik.
A Mol is csak a nyilvánossággal egyszerre értesült a horvátországi letartóztatásokról, ami ottani cége, az INA vezetőit érintheti és a hírek szerint 5,5 milliárd forintnyi károkozáshoz kapcsolódik egy gázügylet révén.
Állítólag tizenhét késszúrással végeztek az ukrán Natalja Vovkkal, aki orosz vádak szerint augusztus közepén egy autóba rejtett pokolgéppel megölte Moszkva közelében Darja Duginát, a nacionalista orosz filozófus, Alekszandr Dugin lányát. Az állítólagos bosszúról az Exxpress című osztrák lap számolt be. Az osztrák belügyminisztérium azt közölte, a titkosszolgálatoknak nincs tudomásuk egy ilyen bűncselekményről.
Embercsempészek hagyhatták sorsára a menekült férfit.
A szombat késő esti jelentések még három áldozatról szóltak.
Egy albérletben folyt a nagyüzemi termesztés.
Egy spanyol fuvarozócég autója hajtott a tömegbe.