Őrizetbe vettek egy 47 éves férfit a rendőrök, gyilkossággal gyanúsítják
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy polgárdi férfi ellen.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy polgárdi férfi ellen.
Egy idős hölgy a boltban felejtette a pénztárcáját, aminek percek alatt lába kélt.
A 30 éves férfi a VIII. kerületben őrjöngött késsel hadonászva.
Az okmányirodai ügyintézőt már elítélték.
A hatóságok egy drogügylet miatt tartottak kutatásokat Szlovákia, Ausztria és Magyarország területén is.
A rendőrök szerint a haláleset nem áll összefüggésben az intézkedéssel.
A másodfokon eljáró bíróság is megerősítette annak a férfinak a büntetését, akit gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt ítéltek 16 év börtönre tavaly. A férfi egy 11 éves kislánnyal erőszakoskodott, a bugyijába nyúlt, és súlyosan szeméremsértő videót is készített róla.
Horgászok siettek az állat segítségére a hétvégén.
Gyanúsnak találtak egy külföldről érkezett dobozt, ezért rendőrt hívtak a dolgozók.
Fenyegető hangvételű leveleket is írt nekik, majd megjelent az egyik gyerekük iskolájánál, és haza akarta vinni őt.
Keresik a rendőrök a Kőbányán egy benzinkutat megrövidítő férfit.
Egyiküket további 80 millió forint értékű pénzmosással is vádolják.
A bírónő szerint B. László minden lehetséges módon menteni akarta az életét, de a bíróságot nem tudta becsapni.
A férfi csokoládét adott a kisebbik gyereknek, hogy ne árulja el őt.
Egy évtizeden át működött az a csoport, amely a vádirat szerint 2-10 ezer forintot kért el műszaki vizsgánként a gyors ügyintézésért, és azért, hogy kisebb javításokra bele lehessen nyúlni a járművekbe a vizsga alatt is.
Egy buszmegállóban várakozó párt rabolt ki a férfi, akit a rendőrök a támadás után fél órával el is fogtak.
Az egykori valóságshow-szereplőt meggyilkoló B. László leghamarabb 25 év után szabadulhat feltételesen.
Kegyetlen szenvedéseket kellett átélnie a halála előtt annak a 79 éves nőnek, akit közeli hozzátartozói egyáltalán nem gondoztak azt követően, hogy otthonában magatehetetlen állapotba került.
Elméletben nagyon jól hangzik az, hogy a kiszabott börtönbüntetés lejártával egy elítélt tiszta lappal kezd és visszaintegrálódik a társadalomba. De hogyan reagál egy közösség, amikor gyermekgyilkos költözik a szomszédba?