Félmillió forintot kaphat, aki tudja hol van a Velencéről ellopott kandalló
Még tavaly nyáron vitte el valaki a neobarokk kandallót.
Még tavaly nyáron vitte el valaki a neobarokk kandallót.
Még a rendőrségi közlemény is szörnyű látványról írt.
Az állatok inni és enni se nagyon kaptak, illetve borzasztó körülmények között tartották őket.
A férfi lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, és beismerte tettét.
Egy családhoz tört be az ötfős banda, a szülőket és a gyerekeket megkötözték, majd az egyik gyermek ujját szurkálta késsel az egyik rabló.
A férfi az idős asszony bizalmába férkőzött, birtokbavételi és öröklési szerződést is kötöttek.
Közel egymilliárd forintnyi adót csaltak el a NAV szerint.
A férfi önkezével vetett véget életének, holttestét és az elkövetés eszközét a Békés megyei Szanazugban találták meg.
A 28 éves gyanúsított az MTI szerint egy patikában dolgozott a helyi bevásárlóközpontban.
A másik társtettes elsőfokon öt év börtönt kapott.
A feltételezett elkövető a 28 éves Dr. Vitális Dániel Attila.
Egy nő és egy férfi holttestét találták meg vasárnap este Szegeden – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság.
Autókból lövöldöző fegyveresek tizennyolc embert gyilkoltak meg több helyszínen az észak-mexikói Reynosa határvárosban - közölték Tamaulipas mexikói állam biztonsági erői vasárnap.
A férfi már épp elköltözött volna, erre a volt párja összevagdosta a felsőtestét.
Másnap a férfi másik autójának is nekiesett az exfeleség.
Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indult ellene eljárás.
A gyanú szerint „megbundáztak” egy közbeszerzést.
A Dózsa György úti baleset érintettje szerint a börtönben az ő szintjén gyilkosok vannak, miközben ő egy gondatlan baleset miatt áll a bíróság előtt.
Az ügyészség végrehajtandó börtönt kért a támadóra.