Elfogatóparancsot adtak ki a Házasság első látásra Szabolcsa ellen
A férfit megrontás miatt keresik.
A férfit megrontás miatt keresik.
A férfi az ügyészség szerint felnőtteket és gyerekeket is molesztált.
A rablók több mint egymillió euró értékben zsákmányoltak műkincseket.
Egy éjszakai vonaton esett neki a vezetőfülke mögötti ablaknak.
A nyomozás még mindig folyik a Budapesten meggyilkolt amerikai turista ügyében.
Lopott mindent, amihez hozzáfért, súlyosan bántalmazott egy hajléktalant is.
Állítása szerint a merénylet felért volna egy kisebb atomrobbanással.
Mint egy filmben, úgy kergették a rendőrök az Opellel szlalomozó fiatalt.
Az egyik áldozat barátnőjét lélegeztetőgéppel tartják életben egy bangkoki kórházban.
Bizalmas NATO-iratok átadása közben fogták el 2021-ben.
A gyerekek elmesélték otthon a történteket, másnap a rendőrök el is kapták a férfit.
A hosszúpályi templomkertbe mászott be a két fiatal, hogy pontot tegyen a konfliktusuk végére. Az ügyészség vádat emelt az ügyben.
Amíg a láthatási per zajlott, az apa kivágta a gyerek cipőjének sarokrészét, és abban is lehallgatókészüléket helyezett el, hogy lehallgathassa az anyukát. Vádat emeltek ellene.
A trükk maga működött, de a térfigyelő kamerákat így sem sikerült kijátszani.
Az 1967-ben elkövetett emberöléssel meggyanúsított férfi most 92 éves.
14 szülő írt levelet az intézménynek arról, hogy az akkor még pedagógusként dolgozó férfi szexuális jellegű dolgokra utalgatott tanítványainak.
Jövő héten már csak az ügyvédek beszélnek az egész Franciaországot megrázó ügy tárgyalásán.
Még 2012-ben ítélték el a nőt, a magyar hatóságok európai elfogatóparancs alapján körözték.
A rapper állítólag családtagjain keresztül is megpróbálja elérni, hogy a tanúk kedvező vallomást tegyenek majd a tárgyaláson.