Ben Stiller Ukrajnába látogatott
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) jószolgálati nagyköveteként találkozott ukrajnai menekültekkel a hollywoodi színész.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) jószolgálati nagyköveteként találkozott ukrajnai menekültekkel a hollywoodi színész.
Korábban azzal vádolták meg a celebet, hogy maradandó károkat okozott a csaknem kétmilliárd forint értékű ruhán, amelyben Monroe szerenádot adott Kennedy elnöknek.
És már azt is tudják, hogy két kislányuk lesz.
„Fogd vissza magad!” – szólt oda Hanks.
A színésznek most először volt tárgyalása azóta, hogy 2017-ben szexuális zaklatással megvádolták.
A 65 éves színész az Elvis című film ausztráliai premierjén beszélt a közönség előtt, és az erről készült videofelvételen jól látszik, ahogy remeg a mikrofont tartó jobb keze.
Pedig kőkemény diétára fogta magát, hogy egyáltalán beleférjen, ennek ellenére mégis megviselte a ruhát, hogy felvette.
A sztár fél arca lebénult egy vírusfertőzés miatt. Most egy üzenetben mondta el, hogy érzi magát.
Nem hibáztatja az esküdteket, hogy Johnny Depp javára döntöttek – mondta a színésznő, aki most először nyilatkozott azóta, hogy elveszítette a perét volt férje ellen.
Nem először szólal fel a rapper a közéletet érintő kérdésekben.
Úgy tűnik, a labdarúgó hamar továbblépett és máris új barátnője van.
A veterán amerikai politikus tiszteletdíja 15-28 millió forintnak felel meg.
A Magyar Rögbi Szövetség levélben meghívta Katalin hercegnét, az Egyesült Királyság rögbiszövetségének védnökét Budapestre. Válasz egyelőre nem érkezett.
Az Uvaldéban történt iskolai mészárlás után tartott beszédet a város szülöttje, Matthew McConaughey a Fehér Házban. A színész megmutatott egy gyerekrajzot, amelynek az alkotóját megölték a lövöldözésben, és egy pár tornacipőt is, mely alapján azonosították az egyik meggyilkolt áldozatot. A fegyvertartás szigorításáért szólalt fel.
A Jóbarátokból ismert, Janice-t alakító színésznő, Maggie Wheeler üzent egy ebesi kislánynak, Bíborkának és szüleinek.
Isidoro Raponi, a mechanikai effektek művésze, aki olyan kultikus filmeken dolgozott, mint az "Alien" és az "E.T.", május 27-én, 76 éves korában elhunyt – írja a Variety.
Mind Vilmos és Katalin legkisebb fia, a show-t amúgy is ellopó Lajos, mind pedig anyja, Katalin ruhái vagy kiegészítői pluszjelentést hordoztak a platinajubileumon.
A cambridge-i hercegi család nem először használ fel képeket a jordániai nyaralásukból.
Családi képeket posztolt Cristiano Ronaldo barátnője, a fotókon a pár két hónapos kisbabájával.
Alec John Such 70 éves volt, halálhírét a zenekar jelentette be.