Amber Heard szerint még az sem gondolhatja, hogy igazságosan bántak vele, aki szerint hazudik

Nem hibáztatja az esküdteket, hogy Johnny Depp javára döntöttek – mondta a színésznő, aki most először nyilatkozott azóta, hogy elveszítette a perét volt férje ellen.

  • hvg.hu hvg.hu
Amber Heard szerint még az sem gondolhatja, hogy igazságosan bántak vele, aki szerint hazudik

Először szólalt meg Amber Heard azóta, hogy volt férje, Johnny Depp megnyerte ellene a rágalmazási perét, amit azért indított, mert Heard családon belüli erőszakkal vádolta meg őt. (A bíróság ugyanakkor néhány vádpontban Deppet is elmarasztalta.)

Heard az ellene döntő esküdtekről azt mondta:

Nem hibáztatom őket. Sőt megértem őket. [Johnny Deppet] nagyon szeretik, és úgy érzik, mintha közelről ismernék őt. És fantasztikus színész.

Heard „igazságtalannak” nevezte, hogy a közösségi média felhasználóinak túlnyomó része ellene fordult, és Depp pártjára állt; az „Igazságot Amber Heardnek” hashtagre 27 milliószor kattintottak, míg a Deppet támogatóra 20 milliárdszor.

Heard az NBC televíziós csatorna Today című műsorának adott interjút, amelyből egyelőre még csak előzetes részleteket közöltek; kedd és szerda este kerül majd adásba a teljes beszélgetés.

„Nem érdekel, mit gondolnak rólam, vagy hogyan ítélkeznek arról, hogy mi történt a saját otthonomban, a házasságomban a zárt ajtók mögött. Nem gondolom, hogy az átlagembernek tudnia kellene minderről. Úgyhogy nem is veszem úgy, mintha személyesen ellenem irányulna – mondta Heard, ugyanakkor hozzátette: De még ha azt is gondolod, hogy megérdemlem mindezt a gyűlöletet és gúnyt, ha azt is gondolod, hogy hazudok, akkor se tudnál a szemembe nézni, és azt mondani, hogy ami a közösségi médiában történt, az igazságos volt.”

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.