Ki kell fizetni a próbaérettségi nyomdaköltségeit egy salgótarjáni gimnáziumban
A próbaérettségik esetében a szülők állják a nyomdaköltségeket, ami az iskolában tárgyanként 1300 forintot jelent.
A próbaérettségik esetében a szülők állják a nyomdaköltségeket, ami az iskolában tárgyanként 1300 forintot jelent.
Az egy évvel ezelőtti tömegmészárlások helyszínére érkezett Karácsony Gergely főpolgármester szlovák, cseh és lengyel kollégájával.
A kocsiban egy 9 hónapos kisbaba is utazott.
Egy több hónapja tudott problémát sikerült az egyik napról a másikra orvosolni.
A bíróságon kötöttek egyezséget.
Rétvári Bence szerint a kormány szeretné, ha az energiaital-fogasztás helyett más válna szokássá a diákoknál.
2023 első kormányinfóját tartotta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Arról, hogy a magyar alapítványi egyetemeket kizárták az Erasmus+ programból, azt mondták, Navracsics Tibor megpróbálja letárgyalni a dolgot, a félreértés tisztázható, de egyébként perre is mennének. Gulyás bűnbánóan beszélt a kormánynak a napelemes pályázatokban mutatott teljesítményéről és azt is elárulták, hogy a Magyarországon lefoglalt orosz vagyon melyik céghez tartozik.
Bizonyos információkat csak Orbán Viktor kormányülésekről kitett posztjaiból tudhatunk meg.
Három tanár továbbra is a polgári engedetlenség eszközeivel támogatja a pedagógusok követeléseit a Pécsi Művészeti Gimnáziumban – írja a Népszava.
Az államfő felsorolta az ország problémáit a Budapesten dolgozó külföldi nagyköveteknek. Szerinte a társadalomban bizonytalanság tapasztalható, egyes szektorokban nem versenyképesek a fizetések és Brüsszellel is soha nem szűnő küzdelmet kell vívni.
A magyar bíróság azért döntött így, mert úgy látják az orosz hatóságok előszeretettel küldenek ellenzékieket érdemi felkészítés nélkül a frontra.
Január 20-i hatállyal lemondott posztjáról Szabó János hódmezővásárhelyi alpolgármester, aki mintegy másfél éven át közgyűlésen kívüli tagként látta el feladatát.
A Momentum szerint Novák Katalin irodája egy olyan helyiség, ahova a jogosultság nélküli belépés nem maradhat következmény nélkül.
Az intézményvezető szerint ígéretet kaptak az önkormányzattól az átalakításra.
A V4-es főpolgármesterei az ukrán fővárosban a humanitárius segítségnyújtásról is egyeztetnek kollégájukkal, Vitalij Klicskóval.
Nem fűtenek, januártól két hónapra bezár a Győri Nemzeti Színház.
A zenész szerint a tanárok és a diákok tüntetéssorozata nem valódi szabadságot, hanem inkább politikai elköteleződést takar.
Nem jelenti ki egyértelműen, hogy korrigálni fognak, de a ferencvárosi polgármester még bízik benne, hogy megteszik.