#oktatás















Lőrinc László tanár: A plusz pénz a romeltakarítás első lépése lenne
 

Lőrinc László tanár: A plusz pénz a romeltakarítás első lépése lenne

2010 óta sok szülő számára annyira fontos egy AKG-s felvételi, mintha az Afganisztánból induló utolsó gépre juttatná fel a gyerekét - mondta a HVG-nek adott interjúban Lőrinc László, az AKG történelemtanára. Úgy látja, Magyarországon arra jut pénz, ami Orbánnak fontos, és ha a miniszterelnök úgy látja majd, hogy jobban megéri adni az oktatásra, mint kivéreztetni, akkor majd ad. HVG-portré.




Zúgott az
 

Zúgott az "Orbán, takarodj!", a szervezők szerint 80 ezres volt a tüntető tömeg

Szolidaritási tüntetést tartottak vasárnap délután-este a diákok a tanárokért. A demonstráció a Kálvin térről vonult a Műegyetemhez, ahol a színpadon diákok, tanárok, szakszervezeti vezetők mellett felszólalt Karácsony Gergely is, és a szervezők szerint mintegy 80 ezren gyűltek össze. A hvg.hu élő közvetítése végig követte az eseményeket, a demonstráció végén a szervezők pedig azzal a felkiáltással búcsúztak: "Összefogunk, nem félünk, folytatjuk!"

hvg.hu hvg.hu