Sulyok Tamásnál, Orbán Viktornál és Kövér Lászlónál jelentette fel David Pressmant Tényi István
A közérdekű bejelentéseiről, illetve feljelentéseiről ismert Tényi ezúttal a budapesti amerikai követ csütörtökön mondott beszédét tartja aggályosnak.
A közérdekű bejelentéseiről, illetve feljelentéseiről ismert Tényi ezúttal a budapesti amerikai követ csütörtökön mondott beszédét tartja aggályosnak.
Az akciókkal Vlagyimir Putyin betonbiztosnak tűnő győzelme ellen tiltakoznak.
Sokan a veterán uniós diplomatának számító Donald Tusk lengyel miniszterelnöktől várják, hogy megoldást találjon a problémára.
Éppen beszédét rendezgette a Bajcsy-Zsilinszky úton a politikai mozgalmat indító Magyar Péter.
Az 1848-as eseményeket és helyzetet a mostani EP-s választásokkal párhuzamba állító, a magyar nép diktatúrák általi elnyomhatatlanságát hangsúlyozó beszédet mondott Orbán Viktor kormányfő idén március 15-én a Nemzeti Múzeumnál.
A megbeszélés a kárpátaljai magyar közösség jogainak helyreállításáról szólt.
A budapesti amerikai követ Magyarország NATO-csatlakozásának 25. évfordulója alkalmából mondott beszédet a CEU Demokrácia Intézetének vendégeként.