Rómában fotózták le Orbán Viktort
Felesége, fia és az egyik lánya is vele volt. Az is kiderült, mit keresett éppen most Orbán az olasz fővárosban.
Felesége, fia és az egyik lánya is vele volt. Az is kiderült, mit keresett éppen most Orbán az olasz fővárosban.
Az alkotást a Színes Város Csoport készíti egy csepeli ház tűzfalára.
A gazda a járvány miatt nem tudott részt venni a nagynénje temetésén.
A nő súlyos sérülésekkel került kórházba.
Olyan tagja is van az úszó kimentését segítő delfincsapatnak, amelyet korábban emberek mentettek meg.
A nő felháborodott ezen, a kamerák előtt el is sírta magát.
Az Angliában forgató színész helikopterének nem volt hol landolnia, így aztán egy család ház kertjében tették le a gépet.
A kiflibe egy-két falatnyi bacon fért csak.
A Blikk olvasója fotózta le a párost, amint távozik egy luxushotelből. A látottak alapján szerinte nagy az összhang.
A 38 éves Igor Vovkovinskiy halálának oka szívbetegség volt.
Brassó Város Polgármesteri Hivatala a magyar nemzeti színekkel tiszteleg a Szent István Nap előtt.
A gyerek súlyosan megsérült, de stabil az állapota.
Samu, a kiselefánt és Rezső, a tapírgyerek után az ország legkisebb vörös pandájának is online szavazással segítettek nevet találni a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
Így próbálják arra bátorítani az embereket, hogy ha gyűlölet-bűncselekmény áldozatai vagy szemtanúi, akkor azt jelentsék a rendőrségnek.
Cs. Gábort hamar le is tartóztatták.
Wales déli részén egy kutyáit sétáltató hölgy borospalackba zárt üzenetet talált, amelyet Kanadában dobtak a tengerbe.
Az Alagútban sétált az igazságügyi miniszter. Autók szerencsére nem cikáztak körülötte.
Látványos díszkivilágítást kap több ikonikus épület országszerte augusztus 20-a alkalmából.