Fájdalomcsillapítónak hitte, lenyelte az AirPodsát egy nő
A pórul járt nő azt hitte, a tablettát tartja a kezében, de nem így volt. 2019-ben egy tajvani férfi járt hasonlóan, ő alvás közben nyelte le a kiegészítőt.
A pórul járt nő azt hitte, a tablettát tartja a kezében, de nem így volt. 2019-ben egy tajvani férfi járt hasonlóan, ő alvás közben nyelte le a kiegészítőt.
A programot a Szfera-projekt keretében bonyolítják le. Már 2024-től működhet.
Ambiciózus terveket dédelget a Samsung a jövő évvel, azon belül is elsősorban az igen profitábilis összehajtható telefonokkal kapcsolatban.
Az Atacama-sivatag felett nagyjából 1,6 kilométerrel robbanhatott fel az az aszteroida, amitől olyan forróság keletkezett, hogy megolvadt tőle a talaj.
Érintőképernyős, önkiszolgáló ügyintézési pontok (KIOSK) segítik majd a gyors és automatizált ügyintézést az ország kormányablakaiban és az okmányirodákban.
Tévedett, aki arra számított, hogy a Qualcomm majd gyorsan reagál az Apple M1-es processzorának sikerére. Az amerikai chipgyártó ugyan válaszolni készül, de ezt cseppet sem sietné el.
Korábban 2022-tól ígérte a Meta, hogy csak az üzenetet küldő és fogadó látja majd azok tartalmát, ez azonban meggátolja, hogy felderítsék a kiskorúakat szexuálisan zaklatók kilétét.
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
Magánbeszélgetések figyelése nélkül is többet tud az emberekről a Facebook, mint amennyit ildomos lenne.
A Kaspersky új tanulmánya közvetlen összefüggést mutatott ki a szülők és a gyerekeik által a készülékek előtt töltött idő mennyisége között.
Korábban csupán a zenei streamingre fókuszált a Spotify, azután lassan kezdett más irányokba is nyitni, például a podcast, illetve a hangoskönyvek felé. Ez utóbbit most egy nagy felvásárlás is bizonyítja.
Nagy lenne a baj, ha egy repülőgép hajtóművében üzem közben derülne ki a gyártási hiba. Ezért fejlesztettek az amerikai MIT műegyetemen olyan rendszert, amellyel 3D-s nyomtatás közben azonnal kideríthetők a rendellenességek.
Egy neves művész készített a Windows 11 számára ünnepi ihletésű háttérképet, ami Windows 10-re is telepíthető.
A Samsung egyes készülékei csak hónapok múlva kapják meg az újabb, 12-es főverziójú Androidot. Több készüléket viszont még idén frissíthetnek a felhasználók.
A Microsoft új funkciókat készített az Edge böngészőhöz: amellett, hogy segít lecserélni a régi/kiszivárgott jelszavainkat, a laptopok akkumulátora is később merül majd le tőle.
Ezúttal egy amerikai díjjal ismerték el tudományos munkájukat.
Az IBM majdnem megduplázta az általa korábban épített kvantumprocesszor, a Hummingbird erejét.
A Facebook már teszteli azt a megoldást, amivel finomhangolhatjuk a hírfolyamot, és az azon megjelenő tartalmakat.
A Bloomberg az Apple ügyeit ismerő forrásokra hivatkozva azt írja, a vállalat jelenleg az önvezetést biztosító chip kifejlesztésén dolgozik, és már nincs sok hátra az autó piacra dobásáig.
Közel kétszáz dél-koreai facebookozó kezdeményezett vizsgálatot az oldal ellen a helyi adatvédelmi hatóságnál, ám utóbbi csak még nagyobb galibát csinált.