Eldőlt, nemcsak Donald Trump és Kamala Harris, hanem J.D. Vance és Tim Walz is vitázik majd a kamerák előtt
Mindketten igent mondtak egy televíziós csatorna felkérésére.
Mindketten igent mondtak egy televíziós csatorna felkérésére.
A sebesültek száma pedig megközelíti a kétszázat.
Szeptemberben lenne a következő elnökjelölti vita, és Kamala Harris áll elébe.
Több városban is utcára vonultak az emberek, mert nem Nicolás Maduro elnököt tartják a mostani választás igazi győztesének.
Pedig voltak jelei annak, hogy ezúttal nem ő, hanem az ellenzéki jelölt nyer.
A közvéleménykutatók szerint kiélezett a verseny Donald Trump és potenciális kihívója között.
Hivatalosan csak az augusztusi jelöltállító gyűlés után léphet majd Joe Biden helyébe.
Komoly összegtől eshet el az amerikai elnök kampányában részt vevő egyik akcióbizottság, ha Joe Biden nem adja át a helyét másnak a választási kampányban.
Közérdekű adatigénylés után jutott erre a következtetésre az Átlátszó.
Az író dicséretbe csomagolva kérte az amerikai elnököt arra, hogy ne induljon a novemberi választásokon.
Megkezdődött vasárnap reggel Franciaországban a nemzetgyűlési választások második fordulója, amelynek tétje, hogy fennállása óta először a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés kormányzati szerephez juthat-e.
Joe Biden elnöki kampányának jövője egy péntek esti televíziós interjún is múlhat. Ha azon is elbukik, a Képviselőház demokrata képviselői szólíthatják fel a visszalépésre.
A brit miniszterelnök a Downing Street-i hivatala előtt is elnézést kért a választási vereségért.
Egy héttel az elnökjelölti vita után fogalmazták meg véleményüket.
Sokan vannak, akik szerint a csütörtöki vita bebizonyította, nem kellene újra indulnia az USA jelenlegi elnökének az elnökválasztáson, de akadnak támogatói is.
A megismételt választást július 7-én tartják.
Korábban úgy tűnt, hogy a Pro Civitate által jelölt Dizseri András 5 szavazattal kikapott, de a korábban érvénytelenített szavazatok újraszámolása után végül mégis ő nyerte a választást.
A két helyben induló jelölt között 12 szavazat volt a különbség a fideszes javára, a független viszont visszásságokat talált.
A jelenlegi polgármester vasárnap egy tucatnyi vokssal nyert, de új szavazást rendeltek el.
A választási eljárási törvény alapján július kilencedike a határidő.