Jogállamiságról is tárgyalt Orbán és Von der Leyen

Többek között jogállamisági kérdésekről, a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedésekről, illetve a helyreállítási alapról, valamint a Nyugat-Balkán helyzetéről is tárgyalt a magyar miniszterelnök és az Európai Bizottság elnöke.

  • EUrologus EUrologus
Jogállamiságról is tárgyalt Orbán és Von der Leyen

Az elmúlt napokban az Európai Bizottság szóvivői folyamatosan azt kommunikálták, hogy Orbán Viktor azért jön Brüsszelben Ursula von der Leyen bizottsági elnökhöz, hogy a helyreállítási alapból Magyarországot megillető közel hatezer milliárd forint felhasználásáról tárgyaljon. Minden tagállamnak még ebben a hónapban be kell nyújtania az Európai Bizottságnak a nemzeti tervét, amelyet a testületnek két hónapon belül véleményeznie kell, majd ennek alapján, további egy hónap elteltével a tagállamok tanácsának kell az áldását adnia valamennyi nemzeti tervre.

Ehhez képest okozott némi zavart Brüsszelben, hogy Orbán Viktor pénteken reggel azt mondta a közrádióban, hogy a helyreállítási alapról nincs mit beszélni, hiszen az pár részletkérdésen kívül le van zárva. Őt most az érdekli, hogy az uniós válságkezelési program egyszeri-e vagy sem, hogyan készül az unió egy következő járványhelyzetre, milyen a kapcsolat Amerikával és hogyan viszonyulnak Kínához. Erre a látszólagos ellentmondásra azt mondta a Bizottság szóvivője péntek déli sajtótájékoztatójukon, hogy egyáltalán nem akarják kommentálni a miniszterelnöki megjegyzést.

Nem volt mindenki ilyen diplomatikus. A magyar kormány egy hangos bírálója, a német zöldpárti EP-képviselő, Daniel Freud egy olyan tweetet posztolt, amely szerint miközben Orbán Brüsszelben EU-s pénzekről tárgyal, a Fidesz központjában már költik is a pénzt – saját magukra.

Mindenesetre az eseményt az Európai Bizottságnak sikerült annyira “alulkommunikálnia”, hogy a The Times tudósítója megkérdezte, “talán szégyellik azt, hogy Orbán idejön?”

Szintén a megbeszélés felvezetéséhez tartozott, hogy Ujhelyi István egy feljegyzést küldött Ursula von der Leyennek, amiben a szocialista EP-képviselő figyelmeztette az elnököt az uniós helyreállítási források felhasználásáról szóló magyar kormányzati terv hiányosságaira. Többek között a társadalmi egyeztetés hiányát rótta fel, és megemlítette, hogy a kormányzati dokumentum mindössze három bekezdésben foglalkozik a magyar társadalom átfogó jövőjét érintő kérdésekkel, érdemi jövőképet nem rajzol fel a tervezet. Erre válaszul Győri Enikő fideszes EP-képviselő egy közleményt adott ki, amelyben azt írja, hogy "Ujhelyi - a legrosszabb történelmi időket idézve - levélben jelentette fel Magyarországot az Európai Bizottság elnökénél, de rágalmai nélkülöznek minden valóságalapot". Győri Enikő szerint 2019 nyarától a tervezési szakértők hozzávetőleg 150 online és személyes rendezvényen közel 15 ezer szakértővel, potenciális pályázóval és szakmai szervezettel egyeztettek.

Információink szerint a magyar miniszterelnök különgéppel érkezett a belga fővárosba, ami abból a szempontból érthető, hogy jelenleg Budapest és Brüsszel között nincs közvetlen járat. Orbán 18 órára, percre pontosan érkezett a Bizottság központjába, a Berlaymont nevű épületbe, ahol Ursula von der Leyen fogadta. Egy protokollfotózás után el is indultak a tárgyalószoba felé, egyikük sem mondott semmit.

Végül nem sokkal este kilenc óra után Ursula von der Leyen tweetjéből értesültünk a találkozó végéről. A Bizottság elnöke szerint a következőkről volt szó:

  • Covid-helyzet,

  • a gazdaság helyreállítására irányuló erőfeszítések és a nemzeti helyreállítási terv,

  • a zöld átmenet megvalósítása,

  • a jogállamisági jelentés, valamint

  • globális ügyek és Nyugat-Balkán.