„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Nemzetközi gyermekvédő szervezetek egyöntetűen elítélik a magyar és a lengyel kormány lépését, amelyekkel szerintük kárt okoznak a gyerekeknek, miközben azt állítják, hogy megvédik őket.
Egy héttel ezelőtt vétózta meg a magyar kormány az EU gyermekjogi stratégiáját a lengyel kormánnyal együtt. Varga Judit indoklása szerint ennek az oka az volt, hogy a stratégia azt a célt szolgálja, hogy LMBTQ-aktivistákat engedjenek be az iskolába. Ilyet a stratégia egyébként nem tartalmaz, éppen ezért is váltott ki értetlenséget és megdöbbenést a tagállamok körében. A szlovén elnökség megpróbált áthidaló megoldást találni, de Budapest és Varsó hajthatatlan volt.
Az ügy kapcsán eljuttatta az EUrológushoz közleményét az Eurochild, a gyermekekkel foglalkozó szervezetek és személyek európai hálózata. Felhívják a figyelmet arra, hogy mind a 27 uniós ország aláírta az ENSZ gyermekjogi egyezményét. Ennek értelmében a gyermekek jogai oszthatatlanok, “minden jog minden gyermeké”. Reményüket fejezik ki, hogy az EU következő, francia elnöksége alatt sikerül előrelépni ebben az ügyben és valamennyi tagállam támogatni fogja a közös stratégiát.
A Gyermekjogi Akciócsoport tagjaként az Eurochild is aláírta azt a közös nyilatkozatot, amelyben arra kérik az EU tagállamait, hogy kötelezzék el magukat minden gyermek joga mellett az EU-n belül és kívül.
Nem fogadhatjuk el, hogy a gyermekek az EU-ban és a világ minden táján a politikai belharcok túszai legyenek
– áll a nyilatkozatban. A Gyermekjogi Intergroup pedig felszólította az Európai Bizottságot, mint az uniós szerződések őrét, hogy tegyen meg mindent annak biztosítása érdekében, hogy az uniós jogot teljes mértékben tiszteletben tartsák az egész EU-ban.
Teljesen elfogadhatatlan, hogy az EU két tagállama egy nyíltan homofób retorika alapján megvétózta a Tanács következtetéseinek elfogadását egy ilyen példátlan és döntő fontosságú stratégiáról
– olvasható ebben a dokumentumban, hozzátéve, hogy mindezzel végső soron a gyermekeknek okoznak kárt, miközben azt állítják, hogy megvédik őket.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Rendkívül értékes lehet a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cég tulajdonában álló ingatlan.