Az Európai Bizottság közel egy hónapja, 2022. november 9-én jelentette be azt a javaslatát, amelynek célja, hogy az EU 2023-ra nyújtson 18 milliárd eurós támogatást hitel formájában Ukrajna számára. Az ukránok támogatására különböző formákban az Európai Unió eddig, a háború kitörése óta 19,7 milliárd eurós segítséget biztosított.

Az újabb lépéshez a tagállamok állam- és kormányfői október végi csúcstalálkozójukon elfogadott úgynevezett következtetés nyitotta meg az utat. Ebben már szó volt arról, hogy Ukrajnát továbbra is segíteni kell – pénzügyileg is. Az Európai Unió mindaddig kiáll Ukrajna mellett, ameddig erre szükség van. Továbbra is erőteljes politikai, katonai és pénzügyi támogatást nyújt Ukrajnának, többek között a likviditási szükségleteinek kielégítéséhez – áll a dokumentumban, amelyet Orbán Viktor is elfogadott. A szövegben még konkrétabb utalás is található:

felkéri (ti. az állam- és kormányfők tanácsa) a Bizottságot, hogy terjesszen elő strukturálisabb megoldást az Ukrajnának történő segítségnyújtásra vonatkozóan, a Tanácsot pedig arra, hogy dolgozzon azon.

 

Ez volt tehát az a “megbízás”, amelynek eleget téve az Európai Bizottság letette a javaslatát. Az indokolás szerint “ez a stabil, rendszeres és kiszámítható – átlagosan havi 1,5 milliárd eurós – pénzügyi támogatás segít fedezni Ukrajna 2023-as rövid távú finanszírozási szükségleteinek jelentős részét, amelyet az ukrán hatóságok és a Nemzetközi Valutaalap 3-4 milliárd euróra becsül”. Hozzáfűzik, hogy szükség van más támogatók bevonására is.

Ennek a csomagnak köszönhetően Ukrajna folytathatja a bérek és nyugdíjak kifizetését, és fenntarthatja az alapvető közszolgáltatások működését, például kórházakat, iskolákat és lakhatást az otthonukat elhagyni kényszerült emberek számára. Lehetővé válik az oroszok által elpusztított kritikus infrastruktúrák helyreállítása, mint például az energiainfrastruktúra, a vízrendszerek, a közlekedési hálózatok, utak és hidak. Az ukránoknak pedig nem csak a pénzt kell visszafizetniük, hanem reformokat kell végrehajtaniuk a jogállamiság, a felelősségteljes kormányzás, valamint a csalás- és korrupcióellenes intézkedések további erősítése érdekében.

A konstrukció lényege, hogy Ukrajnának a hitelt 2033-tól legfeljebb 35 éven belül kell visszafizetnie. A Bizottság azt kérte, hogy a tagállamok vállalják a kamatterhek rájuk eső részének kifizetését.

Az EU mindezt kötvénykibocsátásból fedezi, mégpedig a két évvel ezelőtti (és egyébként a magyar és a lengyel kormány által hosszú ideig, a jogállamisági eljárás bevezetése miatt blokkolt) Next Generation EU elnevezésű program keretében, amelynek során az közösség legfeljebb mintegy 800 milliárd euró értékben vesz fel hitelt a nemzetközi tőkepiacokról. Ennek előnye, hogy az EU adósságbesorolása a legjobbak között van (általában AAA, míg például a magyar általában BBB), ezért lényegesen kedvezőbb feltételekkel jut forrásokhoz, aminek köszönhetően alacsonyabbak a hitel kamatköltségei. Hogy mennyire? Az első kötvénykibocsátás során az EU-s kötvényeket hétszeresen jegyezték túl, és negatív kamattal is jutott forrásokhoz az unió.

A program neve nem véletlenül ismerős: ebből a forrásból finanszírozzák a Covid-járvány utáni helyreállítási terveket, amelyet egyedül Magyarország esetében nem hagytak jóvá a tagállamok. Ennek a finanszírozásnak két formája van, vissza nem térítendő támogatás és kedvezményes kölcsön. Mindkettőt úgy kalkulálták, hogy meghatározták a tagállamok által igényelhető összegek felső határát. A legtöbb ország azonban egyáltalán nem tart igényt a hitelre, vagy kevesebbet kértek. Ezzel az EU-nak itt már képződött is egy tartaléka, tulajdonképpen az ukránok 18 milliárd eurós kerete ebbe simán beleférne.

Ez azonban nem ilyen egyszerű. Az EU saját forrása a tagállamok nemzeti össztermékének körülbelül 1,2 százaléka, a valós költségvetés azonban hozzávetőlegesen csak 1 százalék. A különbözetet lehetett félretenni rendkívüli helyzetek kezelésére. A koronavírus-járvány utáni helyreállítás – amely jórészt a gazdaság zöldítéséből és a digitalizáció szélesebb körű alkalmazásából áll – ennél jóval több pénzt igényelt, ezért döntöttek úgy a tagállamok, hogy akár a nemzeti össztermék két százalékáig is növelhetik a kiadásokat, és ennek fedezetéül a hitelfelvétel szolgál, amelyre a tagállamok kezességet vállalnak. Vagyis ha az EU valamilyen okból nem tud fizetni, akkor mehetnek a csekkek Berlinbe, Párizsba, Hágába vagy Stockholmba. És persze a többi fővárosba is, de mindez igazából a gazdagabb (az EU-ba több pénzt tevő, mint amennyit onnan kivevő, vagyis nettó befizető) országoknak fájna jobban, éppen ezért volt nagy áttörés, hogy végül belementek a közös adósságba. Ahogy említettük, a művelet eddig jól sikerült, a piacokon likviditásbőség van, az EU pedig ilyen garanciával a háta mögött nagyon megbízható partner, a befektetőknek nincs kockázatuk.

Az ukránoknak szánt hitelt ebbe a konstrukcióba kellene beemelni, ehhez három uniós rendeletet kellene módosítani:

• a költségvetési rendeletet, amely lehetővé teszi, hogy a makroszintű pénzügyi támogatás finanszírozását az ún. diverzifikált finanszírozási stratégia keretében valósítsák meg,
• a többéves pénzügyi keretet, amely lehetővé teszi a mozgástér felhasználását Ukrajna hitelfelvételének garantálására és
• a makroszintű pénzügyi támogatási eszközt („MFA+ eszköz”), amely megteremti az Ukrajna támogatásának keretét, beleértve a támogatási területeket és a feltételeket.

Az első pont minősített többséget igényelt, a 27 tagú pénzügyminiszteri tanács kedden 26 szavazattal el is fogadta, míg a másik kettő esetében – amelyeknél egyhangúságra van szükség – a napirend megnyitásakor Varga Mihály pénzügyminiszter jelezte, hogy

Magyarország nem támogatja a pénzügyi rendelet módosítását.

 

Ezért a Tanács nem tudta elfogadja a javaslatot. Később a pénzügyminisztérium közleményt adott ki arról, hogy Ukrajna támogatása nem szerepelt napirenden, más kormányzati megszólalók pedig azt mondták, hogy Magyarország nem vétózott. (Tudósításunk itt olvasható, itt pedig az ülés után kiadott közlemény, amelynek első pontja az Ukrajnának szánt hitellel foglalkozik.)

A magyar kormány általában arra hivatkozik, hogy a közös hitelfelvételt nem tartják jó megoldásnak, ehelyett a kétoldalú segítséget részesítik előnyben. Már meg is született az a jogszabály, amely szerint az EU-s hitelből rá eső részt külön szerződés alapján folyósítják az ukránoknak. Mielőtt ezt elemeznénk, említsük meg, az is el szokott hangzani, hogy Magyarországnak rossz tapasztalatai vannak az uniós hitelfelvételek kapcsán. Mivel ilyen eddig csak egyszer volt, a helyreállítási alapok finanszírozása kapcsán, ezért csak ez jöhet szóba. Mint ahogy fentebb jeleztük, Magyarország ebből még egy eurócentet sem kapott. Ez lehet "kellemetlen tapasztalat", de sehogy sem lehet párhuzamot találni eközött, illetve az ukránoknak nyújtandó kölcsön között. Hacsak nem tekintjük párhuzamnak azt, hogy a kormány attól tarthat, az ukránok előbb kapnak abból a keretből, amit nekünk vonakodnak kifizetni (ne adj' isten, előlünk viszik el a pénzt) – más kérdés, hogy – ahogy fentebb írtuk – a 800 milliárdba mind a magyarok, mind az ukránok hitele/támogatása beleférhet.

Az EU elnökségét ellátó cseh kormány pénzügyminisztere némi elkeseredettséggel a hangjában azt mondta kedden, hogy Ukrajnának oda fogja adni a támogatást az EU, hanem nem 27-es, akkor 26-os körben. És felkérték az Európai Bizottságot, hogy dolgozzák ki az erre vonatkozó B tervet, mert januárban már utalni szeretnének az ukránoknak.

Bizottsági forrásunk szerint a megoldás ebben az esetben a kétoldalú garanciavállalás lehet, ami tulajdonképpen 26 különböző megállapodást tartalmaz, tulajdonképpen – kényszerűségből – a magyar mintát követve. Forrásunk felhívta az EUrologus figyelmét arra, hogy volt már hasonló eset, amikor 2010-ben első alkalommal kapott hitelt az EU-tól Görögország, akkor ez így történt, azonban akkor is kiderült: sokkal bonyolultabb, emiatt tovább tart és drágább így az ügymenet.

Ugyanakkor ezzel a megoldással tulajdonképpen minden résztvevőnek árt Magyarország – beleértve saját magát is. Az uniós kötvénykibocsátás jelenleg 2 százalék körüli kamatot jelent, míg Magyarország 7-8 százalékkal számolhat. Amennyiben például a kamatot is átterheli a magyar kormány az ukránokra, ezzel nekik pluszköltséget okoz. Arról nem is beszélve, hogy a kockázat is a magyar költségvetést terheli, nem pedig az EU-st, ha az ukránok nem fizetnének, akkor sem az EU, sem pedig valamelyik tagállami kormány sem fog jótállni a magyar adófizetők helyett.

Azt is tudni kell, hogy az előbbi említett kétszázalékos kamathoz képest a tagállamok lényegesen több mint felének, 17-18 országnak magasabb a hozamszintje, tehát ők is drágábban jutnak finanszírozáshoz. A közös hitelfelvételnek éppen az az előnye, hogy valamennyi tagállam bekerül az sokkal kedvezőbb adósbesorolás és a gazdagabb országok garanciája által jelentett védernyő alá.

Egy fővárosban azonban mégis örülhetnek annak, ha valami rosszul megy az EU-ban: Moszkvában.