Belgiumban a részvételi adatok nagyon magasak lesznek, ez azonban nem sokat árul el, ugyanis Belgium azon négy ország egyike, ahol kötelező a szavazás.

Mivel az EP-választások időpontjához kötötték a helyi, regionális és országos választást is, ezért összetett és intenzív volt a kampány. Ahogy korábban is, most is nyilvános hirdetőfalakat (nyitóképünkön egy ilyen látható Brüsszelből) állítottak fel különböző forgalmas helyeken. A pártok ide – és itt is csak meghatározott helyre – ragaszthatják a plakátjaikat, az emberek innen is tájékozódhatnak. Ennek fejében a közterületeket békén kell hagyniuk a pártoknak, vagyis nincsenek óriásplakátok vagy buszmegállókban elhelyezett hirdetések.

Belgiumban a szavazás elektronikusan történik. Egy mágneskártyát kell a szavazógépbe helyezni, ahol – például az EP-képviselők választásánál – először azt kell eldönteni, hogy a francia (vallon) vagy a holland (flamand) nyelvű listára akar-e szavazni a választópolgár. Ezt követően kell a pártot kiválasztani, de arra is van lehetőség, hogy a szavazó a pártlistáról kiválasszon valakit, akit ő előnyben szeretne részesíteni, és ez befolyásolja a jelölt helyét a listán – vagyis korántsem biztos, hogy az lesz az első, aki a listán is az első helyen szerepe. (Én például a listám hetedik helyezettjét vettem előre.)

Szavazógép Belgiumban

EUrologus

A belgák gondolnak azokra is, akik ugyan elmennek szavazni, mert kötelező, de igazából nem akarnak voksolni: ők jelölhetik az érvénytelen szavazat ikonját is. Amikor a procedúra lezárul, akkor egy QR-kódot nyomtat a gép, ez a szavazat, amelyet először le kell szkennelni, a papírt be kell dobni egy urnába, a kártyát pedig vissza kell adni a szavazatszámláló bizottság tagjainak. Ezt követően adják vissza a személyi igazolványt, a szavazási meghívót pedig lepecsételik, később ezzel lehet igazolni, hogy a polgár részt vett a kötelező szavazáson.