EUfória címmel indul brüsszeli podcastunk, amely a HVG és az EUrologus együttműködésében készül. A beszélgetések helyszíne az Európai Parlament, a vendégek pedig politikusok, szakértők, elemzők, szakújságírók lesznek. A műsorvezetők az EUrologus újságírói: Folk György és Arató László.
Az első adásban a Beneš-dekrétumokról beszélgettünk Ódor Lajossal, a Progresszív Szlovákia EP-képviselőjével, aki 2023-ben az ügyvezető szlovák kormányt is vezette. A Beneš-dekrétumok egy sor, második világháború utáni csehszlovák rendelet, amelyek nagy számú német és magyar nemzetiségű embert állampolgárságától és vagyonától fosztották meg. Formálisan soha nem helyezték őket hatályon kívül, erre alapozva jelenleg is folynak eljárások.
Szürreális a helyzet számomra is, egy olyan jogi helyzet van Szlovákiában, ahol nemcsak elkobozzák az emberek földjét vagy az erdejét 80 év után, de még börtönnel is fenyegetik azokat, akik csak megkérdőjelezik ezeket a Beneš-dekrétumokat
– mondta a képviselő, aki felidézte, hogy amikor a Progresszív Szlovákia párttal tavaly járták az országot, és a problémákat térképezték fel, akkor Komárom és Dunaszerdahely környékén merült fel a Beneš-dekrétumok ügye.
Egy zsolnai cég vett erdőt a komáromi körzetben, utána jött az erdőgazdálkodási alap, és azt mondta, ez az erdő nem a tiéd. Mi, az állam 80 évig nem tettünk semmit, de akitől vetted, annak a nagyapja vagy dédapja a listán volt, akitől el kellett volna kobozni, de nem lett elkobozva, annak ellenére, hogy papíron tiéd a föld, ez nem a tiéd, hanem az államé, és pereskedjél azzal, akitől vetted a földet
– említett a képviselő egy konkrét példát. Majd, miután felhívták a problémára a figyelmet, és elkezdődött erről egy vita, a Fico-kormány válaszképpen a börtönnel fenyegetéssel jött elő. Ódor Lajos azt mondta, nem akarja magukat a dekrétumokat megkérdőjelezni, azt viszont igen, hogy ezek alapján új eljárásokat lehet-e indítani. Úgy véli, az Európai Bizottság feladata, hogy megmondja: milyen mértékben sérti a szlovák szabályozás az európai jogbiztonságot.
A politikus szerint ez az ügy alkalmas a magyarok és a szlovákok közötti ellentét felszítására is, és az is tény, hogy a hivatalos magyar politikától többet várnak a szlovákiai magyarok. A mostani szlovák kormány ugyanis ezzel a szlovák nacionalisták kedvére tesz.
Bennük bujkál még ugyanaz a magyarellenesség, ami mindig is ott volt Ficóékban
– tette hozzá. Szerinte az Orbán-kormánytól kevés az, hogy tanulmányozzák a jogszabályt.
Egyszerű a dolog, nem kell itt mit tanulmányozni, itt nyomást kéne gyakorolni arra, hogy ezt egyszerűen el kell törölni, semmilyen értelme nincs egy ilyen törvénymódosításnak
– foglalta össze. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a szlovákiai magyarok körében először a szélsőjobboldali román elnökjelölt támogatása, majd pedig most a Beneš-dekrétumok kezelése megingatta a Fideszbe és Orbán Viktorba vetett hitet és bizalmat.
Az EUfória adását a HVG online felületein lehet látni vasárnaptól.
