Az uniós forrásoknak köszönhetően 4 százalékos növekedés is elérhető

Az apparátusnak óriási kihívást, az országnak pedig hihetetlen lehetőséget jelent az 10 milliárd eurós helyreállítási forrást. A pénz felhasználásáról, a magyar kormány előtt álló feladatokról beszélgettünk az EUfóriában, az EUrologus és a HVG közös podcastjában Cserneczky Tamás fejlesztéspolitikai szakértővel.

  • EUrologus

A Tisza-kormány egy új helyreállítási tervet volt kénytelen beadni, mivel a Fidesz által évekkel ezelőtt benyújtott dokumentum mára megvalósíthatatlanná vált. Augusztus 31-ig ugyanis valamennyi vállalást teljesíteni kell, ezért alapvetően át kellett tervezni az igényelt összeget. Erről is beszélgettünk adásunkban Cserneczky Tamás fejlesztéspolitikai szakértővel.

Emlékeztetett: bár mindig azzal vádolják az Európai Uniót, hogy nem tud reagálni helyzetekre, most pár hónap alatt rendkívüli komoly erőfeszítéseket tettek az uniós intézmények is annak érdekében, hogy Magyarország pénzhez jusson. De még mindig előttünk van a munka java.

Augusztus 31-ig az előírt mérföldköveknek teljesülnie kell és az ezzel kapcsolatos dokumentációt be kell adni szeptemberig. Az Európai Bizottságnak el kell bírálnia decemberig, egyelőre csak reménykedünk abban, hogy ez tényleg sikerülni fog

– mondta a szakértő. Cserneczky Tamás szerint ami a pénzek „láthatóságát” jelenti, 1-2 éven belül meg fognak jelenni a pénzből finanszírozott új szerelvények, főleg a vasúton, vagy HÉV-vonalakon. Néhány éven belül pedig bővülnek a kollégiumi kapacitások is, ami nagyon kedvező hatással lehet például az albérleti árakra. Emlékeztetett arra is, hogy ezeken a pénzeken felül, körülbelül ugyanekkor nagyságrendben más uniós források is megmozdulnak majd.

Utoljára, amikor ilyen történt, a magyar gazdaság 4 százalék vagy a fölött is tudott növekedni

– vonta le a következtetést. Minden további részlet az EUfóriában, az EUrologus és a HVG közös podcastjában.

https://www.youtube.com/watch?v=6HRVMUFAggM

   
       Az Európai Unió társfinanszírozásával   
   
       A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően.   

Nyitókép: Magyar Péter és Ursula von der Leyen azt követően, hogy megállapodtak a blokkolt uniós források felszabadításáról. Fotó: Facebook / Magyar Péter

Hozzászólások