Az Európai Unió Bírósága helyt adott az Európai Bizottság keresetének, és megállapította, hogy Magyarország nem teljesítette az uniós jogból eredő kötelezettségeit, amikor az embercsempészés miatt jogerősen kiszabott szabadságvesztés-büntetések végrehajtását egy különleges őrizeti formával váltotta fel.
A magyar kormány 2023-ban elfogadott rendelete szerint, ha a bíróság embercsempészés előkészítése vagy elkövetése miatt szabadságvesztésre ítélt valakit, és egyúttal elrendelte a kiutasítását is, a büntetés automatikusan speciális reintegrációs őrizetté alakult.
Az érintetteknek a szabadulásukat követő 72 órán belül el kellett hagyniuk Magyarországot, és az őrizet teljes időtartama alatt nem térhettek vissza. A rendeletet 2025. augusztus 19-én hatályon kívül helyezték, addig azonban 2525 személy került a szabályozás hatálya alá.
Az Európai Bizottság álláspontja szerint a magyar szabályozás rendszerszintű kockázatot teremtett arra, hogy az illegális bevándorláshoz segítséget nyújtó bűncselekmények elkövetői ténylegesen elkerüljék a büntetésüket. A Bizottság úgy ítélte meg, hogy a rendelet veszélyezteti az uniós szabadságon, biztonságon és jogérvényesülésen alapuló térség biztonságát, valamint a közös bevándorlási és határellenőrzési politika hatékonyságát.
A testület ezért kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen, arra hivatkozva, hogy az ország megsértette az uniós jog hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciók kiszabására vonatkozó követelményeit.
A Bíróság ítéletében három fő okból találta jogsértőnek a magyar szabályozást.
Elsőként arra mutatott rá, hogy a bíróság által eredetileg kiszabott szabadságvesztést nem hajtják végre az ítéletnek megfelelően: a büntetés lényegében az ország elhagyásának kötelezettségévé alakul át, amelyet a visszatérés tilalma egészít ki. A Bíróság szerint ez nem tekinthető hatékony szankciónak.
Másodszor, az intézkedés nem rendelkezik megfelelő visszatartó erővel. Az embercsempészésben részt vevők ugyanis számíthattak arra, hogy ha Magyarországon elfogják és elítélik őket, a legsúlyosabb következmény az ország elhagyása és az ideiglenes visszatérési tilalom lesz.
Harmadszor, a szankció nem felel meg az arányosság követelményének sem. A szabadságvesztés átalakítása és az elítélt szabadon bocsátása automatikusan történt, az elkövetett bűncselekmény körülményeinek és az elkövető személyének egyedi értékelése nélkül. A Bíróság szerint önmagában nem elegendő az arányosság biztosításához, hogy a visszatérési tilalom időtartama megegyezik az eredetileg kiszabott szabadságvesztés hosszával.
A Bíróság arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar rendelet olyan bűncselekményekre is vonatkozott, amelyek esetében az uniós jog legalább nyolcéves felső határú szabadságvesztést ír elő.
Ezek közé tartozhat a nem uniós tagállami állampolgárok valamely tagállam területére történő belépéséhez vagy az azon való átutazásához nyújtott szándékos segítség, ha azt haszonszerzési céllal, bűnszervezet keretében vagy a segítséget kapó személy életének veszélyeztetésével követik el.
A Bíróság szerint a magyar szabályozás e tekintetben sem felelt meg az uniós követelményeknek.
A kötelezettségszegési ítélet értelmében Magyarországnak meg kell tennie a szükséges intézkedéseket az uniós jog megsértésének megszüntetésére. Ha az Európai Bizottság úgy ítéli meg, hogy az ország nem hajtja végre megfelelően az ítéletet, újabb eljárást indíthat pénzügyi szankciók kiszabása érdekében.
A mostani ítélet önmagában nem jelenti automatikusan pénzbírság kiszabását Magyarországra. Az esetleges pénzügyi szankciókhoz további eljárási lépésekre lehet szükség, amennyiben a Bizottság megállapítja, hogy a tagállam nem tett eleget a bírósági döntésnek.
