Nem árulják el, hogy szabadon távozhatott-e a börtönből az a moldáv embercsempész, aki a Ferihegyi gyorsforgalmin okozott halálos balesetet
A Belügyminisztérium, a Legfőbb Ügyészség és a rendőrség sem adott választ a feltett kérdésekre.
Az összesen 2525 külföldi embercsempész szélnek eresztése után, Brüsszel neheztelésére az Orbán-kormány tavaly ugyan megszüntette a gyakorlatot, de hagyott egy jogi lehetőséget, kiskaput, ami szintén aggályos. Ezt zárja most be a Tisza-kormány.
Ma szavaz az Országgyűlés egy több jogszabályt, köztük büntetőjogi és egyéb tárgyú törvényeket módosító jogszabálycsomagról, amelynek egyik fontos pontja a külföldi embercsempészek heves közéleti és politikai vitát kavart szabadon bocsátása előtt zárja be azt a jogi kiskaput, amit még az Orbán-kormány hagyott nyitva korábban.
A Magyarországon elfogott külföldi embercsempészek ügye akkor kapott kiemelt figyelmet, amikor az Orbán-kormány 2023 tavaszán – szokásához híven a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva, kormányrendelettel – az ilyen jellegű bűncselekmények szabadságvesztés-büntetését általánosan átminősítette „reintegrációs őrizetté”.
Az Orbán-kormány az elítélt külföldi embercsempészek szabadon engedésével járó unortodox általános amnesztiát ugyanis reintegrációs őrizetnek hazudta, miközben se reintegrációról, se őrizetről nem volt szó. Csak megkérték őket, hogy hagyják el az országot, de még a határig se vitték el, egyszerűen szélnek eresztették a bűnözőket.
A Belügyminisztérium, a Legfőbb Ügyészség és a rendőrség sem adott választ a feltett kérdésekre.
Bár figyelmeztették őket, hogy ha nem hagyják el az országot, lecsukják őket, de maradásuk legfeljebb akkor derülhetett ki, ha később egy véletlen ellenőrzésen horogra akadtak. Nem kevés elítéltről volt szó: 2024 nyarán már ott tartottunk, hogy az országban ellenőrizetlenül elengedett bűnözők száma meghaladta a 2200-at. Vagyis
az Orbán-kormány bő egy év alatt több elítélt embercsempészt engedett szabadon a börtönökből, mint ahány, az illegális migránsokat távol tartó határvadászt két év alatt összetoborzott.
Kevesebb határvadász próbálja jelenleg visszaszorítani az illegális migránsokat, mint ahány embercsempészt szélnek eresztett a kormány a börtönökből. A határvadászok fizetése alacsony, a kevés jelentkező fele pedig eleve alkalmatlan.
Noha emiatt az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarország ellen, a határvadászok szélmalomharcot vívtak: a sokszor az életüket veszélyeztető embercsempészeket hiába fogták el, hiába ítélte el aztán őket a bíróság, büntetésüket mégsem töltötték ki, mert – főleg spórolásból – a Fidesz-kormány elengedte őket.
Ezt a helyzetet az Európai Bizottság még egy ideig tűrte, majd 2025 májusában jelezte: a kötelezettségszegési eljárás megindítása óta a magyar hatóságokkal erről folytatott levelezésnek nem volt eredménye, a felvetett kifogásokat a magyar kormány nem tudta eloszlatni, ezért a bizottság úgy döntött, hogy keresetet ad be az Európai Bírósághoz.
Reintegrációs őrizetnek nevezi a kormány, de a gyakorlatban se reintegráció, se őrizet nincs, embercsempészek százait simán csak szabadon engedik a börtönökből. Ráadásul már a második kormánytag kénytelen beismerni, hogy fogalmuk sincs arról, a szélnek eresztett bűnözők tényleg elhagyják-e az országot, ahogy arra szépen megkérik őket.
A bizottság indoklása szerint az Orbán-kormány által alkalmazott szabályozás több, uniós jogszabályban foglalt tagállami kötelezettséget is megsért, valamint „súlyosan aláássa a migránscsempészés hatékony kezelésére irányuló célkitűzést, az uniós jogi keret visszatartó erejét és a migránscsempészés elleni küzdelem közös erőfeszítéseit”.
Ráadásul közben a HVG által kikért adatokból az is kiderült, hogy a kiengedett külföldi embercsempészek egy része nemcsak, hogy nem hagyja el az országot, hanem Magyarországon újabb bűncselekményeket követ el. A statisztika szerint volt, akit autólopás, ismételt embercsempészet vagy bolti lopás miatt kaptak el újra.
A legtöbben ígéretük ellenére elmulasztották elhagyni az országot, de több külföldi embercsempészt amiatt vittek vissza a börtönbe, mert újra embert csempészett vagy éppen lopott – derült ki a HVG által kikért adatokból.
Az Európai Bíróság döntését az ügyben az Orbán-kormány már nem várta meg, hanem visszavonulót fújt. Tavaly júliusban a kormány javaslatára az Országgyűlés elfogadta a törvényt, amely megszüntette az embercsempészek reintegrációs őrizeti lehetőségét. Csakhogy ehelyett rögtön nyitottak egy jogi kiskaput is, így
tavaly augusztus 19-től a külföldi embercsempészeknek már az ítéletet sem kellett megvárniuk, szabadon távozhattak, mert bizonyos esetekben előírták az ellenük folyó eljárás ügyészi felfüggesztését.
Vagyis ez a látszólagos szigorítás még könnyebbé is tette, hogy az embercsempészek megússzák a büntetést, és már el sem ítélték őket. Ez azokat érintette, akik amúgy is kiutasíthatók, beismerték a bűncselekmény elkövetését és – mint a „reintegrációs őrizetnél” – vállalták, hogy 72 órán belül elhagyják az országot.
Ezt is megszünteti most a vonatkozó törvényi lehetőség hatályon kívül helyezésével a Tisza-kormány javaslata, amelynek mai, parlamenti megszavazása esetén a jövőben újabb ilyen feltételes ügyész felfüggesztésre nem lesz mód – a javaslat szerint a gyakorlatban egyébként is „ez a jogintézmény igen csekély számban alkalmazott”.
A HVG kérdésére az Igazságügyi Minisztérium azt közölte, a szabályozás hatályon kívül helyezésére az alkalmazás gyakoriságától függetlenül szükség volt, mivel az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárása elvi kifogásra épült: eszerint a szabályozás nem biztosít hatékony, arányos és visszatartó erejű fellépést az embercsempészés ellen.

A tárca szerint annál is inkább így van ez, mivel a büntetőeljárás felfüggesztése és az ország elhagyása önmagában nem jelenti az embercsempész tevékenység megszűnését, sőt az ilyen tevékenység Magyarország területén kívülről is folytatható, ideértve akár az illegális migráció szervezését is. Vagyis a tárcánál úgy vélik,
ha egy szabályozás kötelezően előírja a gyanúsítottal szembeni eljárás felfüggesztését és büntetlenséget biztosít számára, akkor súlyos bűncselekmények rendszerszinten maradnak érdemi következmények nélkül.
A HVG megkereste a Legfőbb Ügyészséget, hogy ezzel a jogi lehetőséggel hányszor éltek, és azt a választ kaptuk, hogy a vádhatóság statisztikai adatai alapján tavaly augusztus 19-e óta idén június 30-ig külföldi elkövetővel szemben embercsempészés bűntette miatt feltételes ügyészi felfüggesztés összesen 33 esetben történt.
A Legfőbb Ügyészség jelezte: ezek olyan esetek, amikor az elkövető nem volt többszörösen visszaeső és nem fegyveresen követte el a bűncselekményt, mivel ezekben az esetekben feltételes ügyészi felfüggesztés nem alkalmazható. Kérésünkre a vádhatóság megyei bontásban, részleteiben is közölte ezeket az adatokat:
Megye | 2025 teljes év | 2026 I. félév | Összesen |
|---|---|---|---|
| Bács-Kiskun | 0 | 5 | 5 |
| Csongrád-Csanád | 0 | 3 | 3 |
| Győr-Moson-Sopron | 9 | 4 | 13 |
| Komárom-Esztergom | 1 | 0 | 1 |
| Somogy megye | 1 | 0 | 1 |
| Vas megye | 1 | 0 | 1 |
| Zala megye | 2 | 7 | 9 |
| Mindösszesen | 14 | 19 | 33 |
Ez tehát néhány tucat eset, szemben a korábbi lehetőség, a reintegrációs őrizet több ezres esetszámával. Hogy a múltbeli adatokat is pontosan lássuk, a HVG kikérte a büntetés-végrehajtástól a 2025 augusztus 19-ig érvényben lévő szabályozás statisztikai adatait. A BVOP-től kapott táblázat éves és havi bontásban is mutatja az ilyen eseteket:
Hónap | 2023 | 2024 | 2025 |
|---|---|---|---|
| Január | - | 70 | 18 |
| Február | - | 59 | 12 |
| Március | - | 50 | 6 |
| Április | 0 | 40 | 7 |
| Május | 776 | 44 | 9 |
| Június | 336 | 14 | 19 |
| Július | 218 | 35 | 7 |
| Augusztus | 176 | 13 | 11 |
| Szeptember | 40 | 8 | - |
| Október | 237 | 19 | - |
| November | 106 | 33 | - |
| December | 132 | 30 | - |
A fenti számokból az jön ki, hogy összesen 2525 esetben történt reintegrációs őrizetre hivatkozással külföldi embercsempész szélnek eresztése az Orbán-kormány idején. Azt is megkérdeztük a büntetés-végrehajtástól, hogy hány külföldi – vagy kettős állampolgár – embercsempész tölti szabadságvesztését, és ez augusztusban 92 volt.
Nyitóképünkön embercsempészek a bíróságon. Fotó: HVG / Reviczky Zsolt
Manapság ritkán nyilvánul meg ilyen hosszú szövegben a volt kormányfő.
A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul.