EUfória: Ki lesz a következő EU-tag és hogyan lesz ebből uniós költségvetés?

Egymásnak feszültek a kormányok a következő uniós költségvetés kapcsán. Az álláspontok ahelyett, hogy közelednének, inkább távolodnak, a tagállamok egy csoportja - köztük Magyarország - már vétóról beszél. Az EUfória vendége Papp Roland, a Kossuth Rádió riportere és Molnár Kristóf, a 444.hu újságírója volt.

  • HVG
  • EUrologus

Vannak, akik nem hajlandóak többet befizetni, mások meg nem akarnak kevesebbet kivenni az uniós költségvetésből. Az októberi brüsszeli EU-csúcsnak talán ez volt a legfontosabb témája annak ellenére, hogy a megegyezés igen távolinak tűnik. Céldátum azonban van: még ebben az évben döntésre akarnak jutni a kormányok, bár az új büdzsé csak 2028-tól lesz érvényes.

A hivatalos érvelés szerint a kapcsolódó jogszabályok megalkotására és elfogadására kell az idő, a szókimondóbbak szerint azonban azért a sietség, nehogy Franciaország keresztbe tegyen a terveknek, ha Marine Le Pen lesz az új elnök. A nagypolitikai játszmán túl vannak tagállami érdekek is.

Magyarország azt hangsúlyozza, hogy a kohéziós, tehát a regionális fejlesztési pénzek és az agrártámogatások maradjanak meg úgy, ahogy vannak. A hollandok meg a németek egyrészt azt mondják, hogy túl sok ez a szám. Másrészt, ha már költünk valamire, akkor ne a francia meg a görög mezőgazdaságot támogassuk, hanem inkább a versenyképességet, ahol hozzáadott értéke van annak, hogy ha az EU-s pénzt költjük

- hívta fel a figyelmet az érdekek sokszínűségére Papp Roland, a Kossuth Rádió tudósítója. A költségvetés helyzetének javítása érdekében és a kiadások nagyságának megőrzése miatt ismét előkerült az a javaslat, hogy az EU növelje a saját bevételeit.

A Parlament szeretné azt, hogy kripto-cégekre, big tech cégekre, online szerencsejátékra legyen valami közös uniós adó és akkor nyilván ez a tagállami érdekekkel ellen megy, mert akkor nem tudja megadóztatni a magyar állam, ha az unió is megteszi

- emlékezetett Molnár Kristóf, a 444.hu tudósítója.

A csúcstalálkozó témája volt a bővítés is. Jelenleg Montenegrónak van a legnagyobb esélye arra, hogy uniós tag legyen. Kis ország, kevesebb gondot jelent az EU-nak. Az igazán nagy próbatétel pedig Ukrajna.

Hatalmas ország, hatalmas mezőgazdasággal, de mindenfajta félelmet eloszlatva a csatlakozási tárgyalások minden országgal nagyon hosszú ideig tartanak. Na most egy olyan országgal, amit folyamatosan lőnek az oroszok, tényleg a civilekre vadászva és buszokat kilőve, itt még nehezebb annak az uniós jognak az átültetése, ami a feltétele annak, hogy csatlakozzanak. És ezt igazából senki nem kérdőjelezi meg, hogy addig ameddig az ukrán jogszabályok nem felelnek meg az uniós elvárásnak, addig szó sem lehet csatlakozásról

- fogalmazott Papp Roland. Molnár Kristóf pedig egy személyes élményét osztotta meg:

Tavaly Tusványoson egy szálláson voltunk a zalaegerszegi fideszes nyugdíjasokkal és felhozták az Ukrajna kérdését, hogy ők attól tartanak, hogy Ukrajnát azonnal felveszik az EU-ba, hogyha Orbán Viktor nem áll ellent, és mondtam nekik, hogy ezen ne aggódjanak még akkor sem, ha esetleg nem Orbán lesz a következő miniszterelnök.

A beszélgetés végén mind a négy újságíró megtippelte, hogy mikorra várható a megegyezés a következő hétéves költségvetésről - az esélylatolgatás és a témával kapcsolatos további részletek az EUfóriában, a HVG és az EUrologus közös podcastjában.

https://youtu.be/zmf9kbaXuMQ

   
       Az Európai Unió társfinanszírozásával   
   
       A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően.   
Hozzászólások