Versenyben Provence-szal - igyekezett valami ütős címet adni egyik tavalyi könyvének a Kelly kiadó, pedig a történet Lot megyében játszódik és sokkal többet érdemelt volna. Michael S. Sanders valószínűleg az angol eredetiben sem letehetetlenül izgalmas stílusú szerző ugyan, de azért feltűnőbb helyet adhattak volna a nevének a nagyon csúnya borítón, hiszen a sok kellemes és szellemes mese helyett valami egészen egyedit alkotott.

Sanders fogta a feleségét meg a kislányát, és egy évre elköltözött egy aprócska francia faluba, hogy személyesen tapasztalja meg a négy évszak hatását egy eldugott, de igen népszerű étterem életében. Mivel a szerző csillogó egyénisége nem vonja el figyelmünket a mondanivalójáról, s  miután hozzászoktunk a döcögős mondatokhoz, amelyek létrejöttében biztosan volt szerepe a fordításnak is, a lényegre koncentrálhatunk. Ez pedig nem  más, mint az étel és annak varázslatos formái. Sanders nem finnyáskodik, mindennek igyekszik a lehető legrészletesebben utánajárni. Elmegy, megnézi a kacsatömést, aztán a vágást és a májfeldolgozást, de a legkevésbé sem lesz a történetből helyes kis romantikus darab. Csupa vér meg sár meg fekália a leírás, mégsem válik taszítóvá, mivel az íróval együtt az olvasó is kénytelen elfogadni: így jön létre, amit eszem.

A borító. Sokat ígér, keveset ad

Aztán bemutatja a szarvasgombaipart, amelynek szintén része a sok sár, ráadásként bóklászás a hideg erdőben, és persze kell az állati végtermék a trágyázás miatt. Még akár vérezhet is valaki, amikor megállítják az úton és kirabolják a vagyont érő gombatermése miatt, úgyhogy némi izgalom mégiscsak becsúszott a könyvbe.

Sok újat tudhatunk meg a Michelin-csillagok pusztító hatalmáról is. Végre valaki nem lihegő elragadtatással beszél erről a sokak szerint mélységesen túlértékelt őrületről. De a legfontosabb “főszereplője” a könyvnek az egyszerű és mélységes vágy a minőségre. Legyen bár népszerű vidéki vendéglős vagy nyugdíjas paraszt, akiről éppen szó esik.

Akiknek fontos a jó étel, a finom ízek, azok mélységesen átérzik szegény Sandersék frusztrációját, milyen is lehetett egy év franciaországi élet után, egy pompás étterem szomszédságából visszaköltözni az Egyesült Államokba és ismét egy átlagos amerikai szupermarketben vásárolni. Talán ez az első - és utolsó - pont, amikor a szerző némi érzelmi töltést visz az írásba, mert ezt a borzalmat aztán tényleg nem lehet fapofával tűrni. Nem szórakoztató, de igazán tanulságos történet a Versenyben Provence-szal. Érdemes átrágni magunkat rajta.