szerző:
Marx testvérek
Tetszett a cikk?

Büszkék vagyunk a kávéházi múltunkra. Egészséges nacionalizmussal emlegetjük az írói anekdotákat, nosztalgiával gondolunk a márványasztalokra, és aranykorként emlékezünk a kávésok évtizedeire. Ebbe a hagyománytisztelő környezetbe érkezett a Starbucks, a Costa és a California Coffee Company.

Mielőtt iziben bezzegezésbe fognánk, hogy a budapesti kávéházi kultúrától idegenek a külföldi láncok, és hogy bezzeg az írók, meg bezzeg a New York, néhány gyakorlatot végezzünk el.

Először soroljunk fel az aranykorból minél több kávéházat. Több, mint hatvanról tudunk, a New York jelszóként ismételgetése legfeljebb a felszínesség bizonyítéka. Persze, ismerjük a híres anekdotákat, irodalomórákon megtanultuk, hogy a magyar szellemi arisztokrácia ide járt, még akkor is, ha jelentős részük csóróként kunyerált. De jártak még tucatnyi más helyre is, a Helvéciába, a Japánba, a Simplonba, az Abbaziába, satöbbi. Anekdotákból és arisztokratákból ki nem fogynák.

©

A kávéházakon túl akadtak még tejivók és más vendéglátók is, akik nem kerülhettek be a kávéház kategóriába.

Ez utóbbi akár lehetne a második gyakorlat is: mi a kávéház definíciója? Saly Noémi: Törzskávéházamból zenés kávéházba című könyvéből minden kötelező paramétert megismerünk. A megfelelő engedély kiváltásához szükséges volt elegendő asztal és szék, meghatározott belmagasság, és biliárd asztal is, hogy csak néhány fontosabbat említsünk.

Harmadik gyakorlat: olvassunk Casanovát. Kiderül, bezzegezhetnének a velenceiek is. És dicsekedhetnének a törökök is, ők már Konstantinápolyba is úgy érkeztek 1453-ba, hogy egyik legsürgetőbb feladatuk a fürdőépítés volt, hogy ott kávé mellett meséljenek egymásnak.

Szóval, a kávékultúra állandóan mozog, a sokféleségtől a sokféleség felé halad.

Hová lett az egyéniség?

Igaz, ez lehet az egyetlen jogos kritikánk: a sokféleség tarkasága, ez egyéniség. Annak idején a hatvanvalahány kávéház mind-mind karakteresen önálló, a tulajdonosok nevét úgy emlegették, mint a tábornokokat a történelem leckékben.

A láncok meg láncok, minden üzlet szigorúan követi a márka követelményeit. Sőt! Hiába versenyeznek egymással, hasonlóan fogalmazzák meg feladatukat és így a termékek sem különböznek feltétlenül.

Ezért aztán tényleg érdemes sorra venni, hogy a rokonok miben próbálnak kitűnni a kávévárosban, és miben maradnak le egymás mögött. Teszteltük a Starbucks, a Costa és a California Coffee Company kínálatát. A kiválóságot alpakka tálcában mérjük. A legmagasabb érték a 3 alpakka tálca.

©

Costa (Budapest, Eifel tér)

Mibe kerül?

Egy átlagos, kis méretű tejeskávé 790 forint. Ez bizony londoni ár, ott a Costa 2,15 fontért adja a café lattét.

1 alpakka tálca.

Melyik a legolcsóbb termék?

190 forintért kapható a babychino, ami nem kávé, hanem gőzölt, habosított tej azoknak, akik a babyt is magukkal viszik. A szendvicsek között a burgonyás kenyérbe bújt fokhagymás sonka, cheddar sajt és krémsajt a legolcsóbb 450 forintért, a sütemények közül a linzer 350 forint.

3 alpakka tálca.

Melyik a legdrágább termék?

A három elérhető méret közül a legnagyobb Mocha Flake 1210 forintba kerül. Csak kávéfüggőknek kiéhezett pillanatukban.

1 alpakka tálca.

Milyen akciót kínálnak?

Egyelőre nincsen akciós termék, sem heti vagy napi kiemelt, kedvezményes ajánlat. De ha elég jól értesült a pult mögött álló fürgekezű barista, akkor hamarosan érkeznek a kombó-ajánlatok, vagyis az étel-ital párosításokon tudunk majd vagyonokat megtakarítani.

1 alpakka tálca.

A legbonyolultabb nevű termék...

Fekete erdő forró csoki. A legbonyolultabbat is értjük, el tudjuk képzelni az ízét, és magyar nevet kapott – mint kiderül hamarosan, ezek nem túl divatos erények Budapesten.

3 alpakka tálca.

Hogyan jutunk ízesítőkhöz, kiegészítőkhöz?

Fehér és egy fajta barna cukor, édesítőt választhatunk az önkiszolgáló pultokról. Mást, mint például fahéj vagy vanília aroma itt már nincs, minden extra édesítést a kávésoktól kapunk, ha kérünk. Mi például a karamellre szavaztunk, nem számoltak fel különdíjat.

1 alpakka tálca.

Csak illusztráció!
©

Méretek

A legtöbb kávénál, forró csokinál választhatunk kicsi, közepes és nagy méretet.

3 alpakka tálca.

Kiszolgálás

Udvarias, gyors, picit távolságtartó. Többnyire magázzák a felnőtt embert, de néha be-becsúszik egy-egy tegező mondat.

2 alpakka tálca.

Berendezés és hangulat

Hozta a nyugat-európai-amerikai díszletmodort: városi, trendi, letisztult, akárcsak egy londoni menedzser öltözete.

Ezért a látogatók és a berendezés között érezhetünk némi hézagot. Kevés a londoni menedzser a budapesti járókelők között. Félreértés ne essék, nem igénytelenebb a közönség, csupán máshogy gondolkodik, él, és öltözködik, a vonalzóval igazított kreatív direktori GAP szerelések és a tükörsima bankár bőrcipők hiányoznak.

Amúgy kényelmes, székek és fotelek között válogathatunk, az asztalok elég nagyok.

Az önkiszolgáló nagyon pici, ezért csúcsforgalomban rettenetesen kényelmetlen. Ezeknek a kávézóknak mégiscsak az egyik legértékesebb ajánlata az elvihető kávé, de hiába gyorsak a kiszolgálók, ha utána cukorért ácsorognunk sorban.

Este különösen nagy a forgalom. Szemben a nyugati kávéláncokkal, ahol inkább az induló naphoz gyűjtik az energiát a vásárlók, vagy megszakítják a munkás órákat egy 20 perces csevejre, mi inkább találkahelynek, hosszabb baráti eszmecserékre használjuk a kávézókat. A Costa elég ülőhelyet kínál ehhez, némi keresgélés után biztosan találunk asztalt.

2 alpakka tálca.

Ápol és gondoskodik?

Mandulatej, szójatej és édesítő szolgálja ki azokat, akik érzékenyek tejcukorra, glükózra és még ki tudja mire. A sütemények és a szendvicsek már csak a merész kalandoroknak felelhetnek meg, akik se szénhidrátot, se glutént nem félik.

2 alpakka tálca.

Wifi?

Van. Kód nélkül, gyorsan, könnyen csatlakozhatunk.

3 alpakka tálca.

Laptopnak konnektor?

Csak elszórva és kevés található, ami meglepett minket. Ha a reggeli gyors kávévásárló forgalom mellett bármit említhetünk még, ami bevételt termel, az a több kávét elszürcsölő, hosszú távra beköltöző szabad laptopmunkások hűsége. Wifi van, miért ne telepedhetne le egy urbánus sikerember, hogy ügyeit innen intézze?

1 alpakka tálca.

Újságok?

Nincsenek. Skandallum. Legfeljebb egy rozsdás kanál.

Összesen: 23 alpakka tálca és egy rozsdás kanál.

©

California Coffee Company (CCC - Budapest, Szent István krt.)

Mibe kerül?

Egy átlagos, kis méretű tejeskávé 650 forint. Magasabb, mint a pesti cukrászdák átlagára, de a műfaj és a méret feltornászta az árakat. A Costánál az alapárak alacsonyabbak

2 alpakka tálca.

Melyik a legolcsóbb termék?

Az eszpresszó 350 forint. A legolcsóbb szendvics a Nizza Bagel 470 forintért, zöldségnehéz, nyulaknak való. A Brown Chocolate Cookie és ugyanennek a sápadtbőrű testvére 290 forint, ők a diszkontárú inzulinbetyárok a pultban.

2 alpakka tálca.

Melyik a legdrágább termék?

White Mocaccino: 990 forint.

Azonban hozzá kell tennünk, hogy hiába alacsonyabbak az alapárak a Costánál, az ízesítőkért külön fizetünk. A karamellás vagy mogyorós szirup például 150-150 forintba kerül.

1 alpakka tálca.

Milyen akciót kínálnak?

A CCC az kávéházi akciók boszorkánykonyhája. Akciós a süti-kávé kombó, 690 forintért ihatunk-ehetünk. A falon egy 790 forintos forrócsokival is dicsekednek, pillecukorral, ahogy a fogorvos ajánlja, 790 forintba kerül.

3 alpakka tálca.

A legbonyolultabb nevű termék...

Frozen strawberry white mocca – ember legyen a talpán, aki el tudja képzelni az ízét.

1 alpakka tálca.

Hogyan jutunk ízesítőkhöz, kiegészítőkhöz?

Egy pici pulton az alapszükségletek mellett még citromlevet is találunk, ha teáznánk, és fahéjat. Akárcsak a Costában, itt is kétséges, hogy nagyobb reggeli forgalom mellett nem akadnánk-e fel a türelmetlenül ízesítő sorban?

1 alpakka tálca.

Méret

Itt is megtaláljuk a három méretet. Mi egy kis amerikai kávét ittunk, ez egy másfél decis pohárban érkezett. Az azonos kategóriában futó latte már nagyobb bögrében vagy papírpohárban érkezik.

2 alpakka tálca.

Kiszolgálás

Gyorsan sorra kerülünk, a kiszolgálás sem várat meg, igaz, a kora esti órákban nem is nagy a forgalom. A pult mögött ketten dolgoznak, udvariasak, magáznak.

3 alpakka tálca.

Berendezés és hangulat

Hűvös a hangulat, fáradtnak és befejezetlennek hat a környezet. Az ipari stílus, amiben a letisztult terek és egyszerű formák uralkodnak ugyan jellemző a nyugati láncokra, de ez most itt nem sült el a legjobban. A nagy fotelek kifejezetten kényelmetlenek. Az alacsony asztalok is állandó hajlongásra kényszerítenek.

A pult felett az árlistán a termékek nevei angolul szerepelnek többnyire. Persze, a nagykörúton járunk, és egy igazán kozmopolita műfajt tesztelünk, de mégiscsak fura, hogy a süti az cookie, a barna az brown, a jeges meg iced.

A pulton egy kisebb bazárt rendeztek be, nyitott teás dobozzal, hogy tudjunk az ízesítések közül válogatni, és egy pohár kiállítással, hogy közelről megvizsgálhassuk, mekkora adagokat rendelünk. Rendetlen.

1 alpakka tálca.

Csak illusztráció!
©

Ápol és gondoskodik?

Akad szójatej és édesítő is. A süteményeknél viszont nem találunk olyan árut, ami glutén- vagy cukormentes lenne.

1 alpakka tálca.

Wifi

Szabadon, kód nélkül elérhető. Teszteltük, gyorsan sikerült csatlakozni.

3 alpakka tálca.

Laptopnak konnektor?

Elvétve találunk egyet-egyet

1 alpakka tálca.

Újságok?

Nincs nyomuk. A CCC is a szájbertérbe küldi a vendégeket hírekért.

Rozsdás kanál.

Összesen: 21 alpakka tálca és 1 rozsdás kanál.

Starbucks (Westend)

Mibe kerül?

Egy átlagos, kis méretű tejeskávé 650 forint.

2 alpakka tálca.

Melyik a legolcsóbb termék?

©

Az eszpresszó 490 forint. A legolcsóbb szendvicstől a könyvelőnknek elkezd égni a lábujja között a bőr: két háromszög tojásos szendvics 950 forintba kerül. A minifánk 200 forint. De nagyon mini, apró gesztus a kishitűknek.

1 alpakka tálca.

Melyik a legdrágább termék?

A különböző frapuccinok holtversenyben szakítják át a célszalagot. A nagy poharas kiszerelésűek 1250 forintba kerülnek. Vagyis drágábbak, mint egy ebéd házon kívül. Kétszer drágábbak, mint egy ebéd otthon. Igaz, meg is felezhetjük.

1 alpakka tálca.

Milyen akciót kínálnak?

490 forint a kicsi capuccino, ha hétköznap délután 2-ig vesszük meg. Korrekt kávéházi ár egy korrekt kávéházi mérettel.

3 alpakka tálca.

A legbonyolultabb nevű termék...

A Signature hot chocolate és a Java chip capuccino megosztott első helyen végeztek.

Rozsdás kanál – milyen az a signature-íz?

Hogyan jutunk ízesítőkhöz, kiegészítőkhöz?

Szép, ápolt, termetes pult előtt válogathatunk. Egy fajta barnacukor és fehércukor hagyományos üvegtartóban. Az édesítő pici adagokban. Akad még tej, tejszín kannákban, ízesítésként fahéj, kakaó és szerecsendió.

3 alpakka tálca, plusz 1 kockacukor az újrahasznosítható hulladék szelektív gyűjtéséért.

Méret

Három méret a legtöbb terméknél, a legkisebb is bőséges. A kis latte kifejezetten laktat.

3 alpakka tálca

Kiszolgálás

Udvarias, gyors és közvetlen. Talán túl közvetlen, a rendeléskor megkérdezik a nevünket. „Robert Redford és Dustin Hoffmann”, de ezt nem fogadták el. Innen üzenjük: ebben az országban, amikor egy idegen tollforgató meredten ránk néz és fel szeretné írni a nevünket, önvédelmi pánikkal reagálunk.

1 alpakka tálca

Berendezés és hangulat

A gyorsforgalomra rendezkedtek be, hiszen ahhoz képest, hogy egy tömegesen látogatott plázában jártunk, kevés az ülőhely. Ez rendben is van, hiszen egyik erénye – ahogy azt a Costánál is láttuk – éppen az, hogy gyorsan felkaphatjuk a reggelinket.

A berendezés nem az agyoncsépelt fiatalosan letisztult stílust követi. A falak, a bútorok kávészínűek. A rusztikus színeket és a fát használták, nyilván azért, hogy az enni-innivalókkal kapcsolatban a tiszta, jó minőségű nyersanyagok üzenetét átadják. Kifejezetten kellemes környezet.

Akadnak székek, bárszékek és fotelek.

3 alpakka tálca

Csak illusztráció!
©

Ápol és gondoskodik?

Itt is érvényes az, ami a két versenytársnál. A meleg italoknál talál alternatívát az, akinek gondja akad a tejjel: a Starbucks kínál szója, laktózmentes, zsírszegény változatokat is.

A szendvicsek és édességek között azonban már nincs alternatíva.

2 alpakka tálca

Wifi

Ingyen wifi kód nélkül, minden sikerember eszköze.

3 alpakka tálca

Laptopnak konnektor?

Bőségesen, végre, hosszú időre is beköltözhetünk, ha van hely.

3 alpakka tálca

Újságok?

Egy darab sem.

Rozsdás kanál.

Összesen: 25 alpakka tálca, két rozsdás kanál és egy kockacukor.

 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Joe Biden szerint a gazdasági növekedés önmagában kevés, hogy kilábaljon az USA recesszióból

Joe Biden szerint a gazdasági növekedés önmagában kevés, hogy kilábaljon az USA recesszióból

Szabálytalanságot gyanítanak, a GVH vizsgálatot indított Gődény videói miatt

Szabálytalanságot gyanítanak, a GVH vizsgálatot indított Gődény videói miatt

Az autógyárak kibírják a válságot, de a beszállítóik egyre nagyobb bajba kerülnek

Az autógyárak kibírják a válságot, de a beszállítóik egyre nagyobb bajba kerülnek