szerző:
SzJ

Elég ritkán fordul elő konyhaművészekkel, hogy a séfkabátot talárra cserélik. A britek kedvencével most megtörtént. Tiszteletbeli tagjává avatta Jamie Olivert a Royal College of General Practitioners az egészséges étkezésért és az elhízás megelőzéséért folytatott munkájáért.

©

 A Royal College of General Practitioners (Brit Királyi Általános Orvosi Kollégium ) évente mindössze két ilyen kitüntetést ad ki, olyan emberek számára, akik meghatározó orvosi vagy egészségügyi eredményeket képesek elérni. "Ez a legmagasabb elismerés, amit adhatunk, és nagyon büszkék vagyunk rá, hogy Jamie elfogadta ezt" – mondta el beszédében Dr. Clare Gerada, a szervezet - éppen leköszönő - elnöke. Jamie így köszönte meg az elismerést: „Óriási érdem, hatalmas dolog ez számomra”.

Arról is beszélt a többgyermekes séf, hogy honnan is jött az „school dinner ", vagyis az iskolai étkeztetés kampány eredetileg: „Emlékszem arra, amikor rájöttem, hogy a gyerekeket az év 190 napján egyszerűen sz*r minőségű ételekkel etetik. Nem elég, ha az ember a tévében lenyom egy gyors kampányt, hiszen ez egy olyan ügy, aminek a javítása folyamatos munkát kíván, s amihez ragaszkodni kell. Nagyon büszke vagyok rá, hogy brit vagyok, és hogy megkaptam ezt a kitüntetést, s hogy továbbra is segíthetem az egészséges étkeztetést, valamint világszerte terjeszthetem a főzés szeretetét és örömét  .”

Befejezésül pedig így szólt Jamie: „Anyukám nagyon büszke lesz rám”.

/ A jamieoliver.com nyomán /

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Orbán Gáspár: Imádkozni kell azokért, akik támadnak

Orbán Gáspár: Imádkozni kell azokért, akik támadnak

O1G-sre cserélte a Momentum egy kecskeméti rádió logóját

O1G-sre cserélte a Momentum egy kecskeméti rádió logóját

Sterbik bravúrjai most nem mentették meg a spanyolokat

Sterbik bravúrjai most nem mentették meg a spanyolokat

Hét gól Liverpoolban, ebből a hazaiak hármat kaptak

Hét gól Liverpoolban, ebből a hazaiak hármat kaptak

Nagy Blanka nem bánt meg semmit

Nagy Blanka nem bánt meg semmit

Kézilabda-vb: megizzasztották az olimpiai bajnokot a magyarok

Kézilabda-vb: megizzasztották az olimpiai bajnokot a magyarok