EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Az általános forgalmi adó tervezett csökkentése a legtöbb cég versenyképességét javítaná, és csak a főleg kedvezményes kulcsú termékeket forgalmazók esélyeit rontaná. A már javában zajló háttérszámítások szerint viszont az államháztartás bevételeiben mintegy 400 milliárd forint bevételkiesést eredményezne.
Éppen emiatt gyakorlatilag megvalósíthatatlannak nevezték Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egykulcsos áfára vonatkozó bejelentését a Világgazdaság pénzügyminisztériumi forrásai. A lap szerint erre az eredményre az egységesen, 19 százalékos kulcs bevezetésének hatásvizsgálatakor jutottak a szakemberek, amikor is a 25 százalékos normál kulcsot s az 5, valamint 15 százalékos kulcsokat is erre a szintre változtatnák.
A lap becslése szerint a jelenlegi három kulcs helyett 22 százalék körüli áfakulcsot eredményezne a mostanival megegyező költségvetési bevételt – változatlan fogyasztási viselkedés mellett. Hozzá kell azonban tenni, hogy egy ilyen lépés differenciáltan érintené az egyes iparágakat, hiszen amíg a jelenleg 5 százalékos kulcs hatálya alá tartozó gyógyszerek, könyvek ára drasztikusan, a középső, 15 százalékos forgalmi adóval terhelt élelmiszerek, háztartási energia – kivéve az áram – pedig kismértékben drágulhat, addig a legtöbb terméknél mérsékelt árcsökkenés következhet be, ez pedig a vásárlási szokások módosulását eredményezheti.
Az Európai Unió legtöbb országában kétkulcsos áfarendszer van érvényben, de a magyarországi szisztémával nem a három kulcs miatt van baj – véli Erdős Gabriella, a PricewaterhouseCoopers adópartnere. A tagállamok többségében az általános adókulcs 20 százalékhoz közeli, míg nálunk 25 százalékos. Versenyképességi szempontból 19-20 százalékos kulcs lenne indokolt, amelyet úgy is el lehetne érni, hogy első lépésben néhány százalékponttal mérséklik a normál kulcsot, a 15 százalékos eltörlésével párhuzamosan. Erdős úgy látja: megvalósítható lenne egy év közbeni áfareform is, azonban fontos, hogy inkább legyen átgondolt a reform, mint gyors.
A Világgazdaság szerint a tárcának ezért nagy fejtörést okoznak a miniszterelnök minapi bejelentései – ahogyan a házban emlegetik: ötletbörzéje. Ennek ellenére a PM apparátusa dolgozik a megoldáson, ám egyelőre csak néhány kisebb, jellemzően a tb-rendszerben bekövetkező változás körvonalazódik.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Eddig 12 település hozott rendeletet a helyi önazonosság védelmében, azonban mindössze egy olyan van, ahol a lakosságszám változása alapján ez indokolt lehet – és ott sem ez a probléma.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Az Eurostat szerint többet élnek a magyarok egészségesen, mint a németek, az osztrákok vagy a svájciak.
Egy magánszemély tett feljelentést a rendőrségen, ennek nyomán indult meg az eljárás.
Nógrádi Györggyel fejtette meg Ukrajnát és az Európai Uniót Orbán Viktor a Patrióta csatornáján.