EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Január-februárban egy százalékponttal mérséklődhet a 9,5 százalékos jegybanki alapkamat, ezután azonban az egyensúlyi aggodalmak miatt a várakozások szerint lelassul a lazitó ciklus. Az elemzők szerint március végére az államháztartás hiánya elérheti az éves előirányzat negyven százalékát.
Novemberben és decemberben is a várakozásoknál nagyobb mértékben mérséklődött az infláció, mindösszesen 0,8 sz ázalékponttal, 5,5 százalékra. Az elemzői konszenzus szerint januárban egyetlen hónap alatt még ugyanennyivel csökken az inflációs ráta, 4,7 százalékra.
Az infláció gyors csökkenése közepette a tavalyi mindösszesen 300 bázispontnyi jegybanki kamatvágást az év első két hónapjában még összesen 100 bázispontos vágás követheti az elemzők szerint. Ezután azonban szünet következhet.
A felmérésben becslést kértek arra, vajon milyen szintig csökkentheti az alapkamatot az MNB a következő néhány hónapban anélkül hogy ezzel forintválságot okozna. Az elemzői becslések középértéke 8,5 százalék volt, valamivel az egy hónapja mért 8,38 százalék felett. A vélemények ugyanakkor megoszlottak: volt olyan elemző, aki szerint a forintbefektetések még 7,5 százalékos alapkamat mellett is vonzóak maradnának a külföldi befektetők számára, egy másik elemző szerint ugyanakkor rövid távon aligha tolerálnának 8,75 százaléknál alacsonyabb kamatot.
A múlt év utolsó negyedében az MNB minden egyes hónapban fél százalékponttal csökkentette alapkamatát. Az újabb előrejelzések szerint ez az ütem januárban-februárban folytatódhat, az év hátralévő részére azonban már csak további 50 bázispont lazitás juthat a konszenzus szerint. Az utóbbi hat hónapban a Monetáris Tanács kamatdöntései mindig egybeestek a Reuters felmérések konszenzusaival.
Az elemzők általában három fő tényezőt neveznek meg, amelyek befolyásolják a kamatlazitás sebességét. Az infláció oldaláról nem csak a jelenlegi csökkenés, hanem az előrejelzett adatok is támogathatják a kamatvágást. A konszenzus szerint az MNB idén is, jövőre is kényelmesen elérheti év végi inflációs céljait. Idén decemberre az előrejelzés 4,3 százalék – egytizeddel kevesebb, mint egy hónapja -, a jövő év utolsó hónapjára pedig 3,75 százalék, ami öt bázispontos csökkenést jelent. Az inflációs cél erre az évre 4, a jövő évre 3,5 százalék, plusz-minusz egy százalékpontos toleranciasávval.
A hazai piacon meghatározó szereppel biró külföldi szereplők hozamvárakozásait azonban az is befolyásolja, milyen egyensúlyi kockázatokat látnak a hazai gazdaságban, illetve általában milyenek a hozamelvárások a globális piacokon. A globális hozamelvárások az előrejelzések szerint emelkedhetnek a következő hónapokban, a költségvetés oldaláról pedig továbbra is kockázatokat lát a piac.
A januári hiányra a konszenzus 220 milliárd forint, ami még csak 10 milliárddal több a kormányelőrejelzésnél, az első negyedév végére azonban 30 milliárd forintra nyilhat az olló. Az elemzői előrejelzés a negyedéves hiányra 400 milliárd forint – azaz az éves terv csaknem 40 százaléka -, szemben a PM 370 milliárdos prognózisával.
Az egész évre az elemzők a GDP 5 százalékára teszik az ESA 95 módszerrel számitott deficitet, ami magasabb a 4,7 százalékos előirányzatnak, a jövő évre pedig 4,6 százalékot várnak. Ez azt jelenti, hogy 2005-2006-ban csak lassan csökkenhet a hiány, ami feszitetté teheti a 2010-es euróbevezetés programját, hiszen ehhez 2008-ra három százalék alá kell vinni a hiányt. (A 2010-es bevezetést ugyanakkor még mindig kivitelezhetőnek tartja az elemzők többsége.)
Mindeközben a várakozások szerint a korábbi magas szinten marad a folyó fizetési mérleg hiánya, ami a külföldi befektetők másik fő aggodalma volt az elmúlt években. Az elemzők 7 milliárd euró körüli mérleghiányra számitanak 2004-re, 2005-re é s 2006-ra is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Eddig 12 település hozott rendeletet a helyi önazonosság védelmében, azonban mindössze egy olyan van, ahol a lakosságszám változása alapján ez indokolt lehet – és ott sem ez a probléma.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Az Eurostat szerint többet élnek a magyarok egészségesen, mint a németek, az osztrákok vagy a svájciak.
Egy magánszemély tett feljelentést a rendőrségen, ennek nyomán indult meg az eljárás.
Nógrádi Györggyel fejtette meg Ukrajnát és az Európai Uniót Orbán Viktor a Patrióta csatornáján.