Az államtitkár szerint semmi nem indokolja az erős forintot

A következő időszakban semmi nem indokolja, semmi nem alapozza meg, semmi nem kényszeríti ki, hogy továbbra is a vállalkozók által gondoltnál tartósan erősebb forint legyen Magyarországon - mondta Veres János, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára csütörtökön. A Fidesz szerint ez a kérdés nem a kormány hatásköre.

  • MTI MTI
Az államtitkár szerint semmi nem indokolja az erős forintot

Az export és az import az elmúlt években 10 százalékot meghaladó mértékben növekedett, ezen belül kedvező, hogy az utóbbi két évben az export értéke meghaladta az importét - mondta Veres János a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara évnyitó rendezvényén tartott előadásában. Az államtitkár kétségét fejezte ki, hogy a jelenlegi erős forint mellett az export aránya és nagysága tartható lesz. A magyar gazdaság következő évekre várható, 4 százalék körüli növekedése kétszer akkora, mint az Európai Unió legtöbb tagországáé. "Ezzel a dupla növekedési ütemmel fog közelebb kerülni a magyar gazdaság az Európai Unió átlagához" - tette hozzá.

Az előadó szerint a gazdasági növekedés nagyságát nagyjából eléri majd a lakossági fogyasztás bővülése is. Veres János szólt arról is, hogy az előzetes számítások szerint, a beruházások bővülése 2004-ben eléri a 10 százalékot, amelyhez képest szolidabb, de viszonylag még mindig magas beruházás-bővüléssel számolnak a következő években is.

"Az általam ismert gazdasági szereplők 2004. évi előzetes mérlegadata nem alapozza meg a magyar gazdasággal kapcsolatos pesszimista véleményeket" - véli Veres. Az államtitkár szerint nincs arról szó, hogy csökkent volna a vállalkozások jövedelemtermelő képessége, és arról sem, hogy kevesebb nyereség termelődött volna a magyarországi vállalkozásoknál. Ugyanakkor folytatódik Magyarországon az a folyamat, hogy vannak akik a versennyel lépést tudnak tartani, és vannak akik nem - magyarázta az államtitkár.

"A kormány sepregessen a saját portáján, és ne külső okokra fogja a saját hibáit" - reagált Domonkos László, a Fidesz országgyűlési képviselője Veres János kijelentéseire. A kamatpolitika megállapítása a Monetáris Tanács feladatkörébe tartozik, de ők is csak ténymegállapítók, hiszen valójában a pénzpiacok értékítélete határozza meg a tanács kamatpolitikáját - tette hozzá. 
 
 

 

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek