Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A tervek szerint 2006 nyarának végére elkészül a nyolcmilliárd forintos beruházással újjáépülő Gozsdu Udvar - jelentette be Ehud Amir, a beruházó cég, az Autóker Holding Rt. elnök-vezérigazgatója.
A beruházás során felújítják a Gozsdu Udvar hét épületét, és az épületeket összekötő hat udvart, 126 lakást és közel 40 kiskereskedelmi egységet alakítanak ki a közel 7500 négyzetméteres területen. A beruházás része - további 6500 négyzetméteren - a Holló utca 6. szám alatt kialakítandó 250 férőhelyes parkolóház, valamint a Holló utca 10-12 szám alatti, 120 lakást magába foglaló, 5 emeletes új társasház, illetve egy 2000 négyzetméternyi területen - a Holmes Place lánc részeként - megnyíló fitnesz-wellnesz centrum is.
A beruházással megvalósul a környék műemléki rehabilitációja, s újjáéledhet a prágai zsidó negyedhez hasonló, turistákat vonzó, kulturális és kiskereskedelmi központ - jelentette ki Hunvald György, Erzsébetváros polgármestere.
A holding készülő beruházásaira projektcégeket alapít, a beruházások első fázisában a költségeket - telekvásárlás, terveztetés, építési engedélyek beszerzése - többnyire saját forrásból fedezi, a kivitelezést pedig teljes egészében banki forrásból valósítja meg.
A Gozsdu Udvar területét 2004-ben a Magyar Ingatlan Kft.-től vásárolta meg az Autóker Holding Rt. A 8 milliárd forintos beruházás finanszírozója a Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) - mondta Aradi Ferenc, az Autóker Holding Rt. értékesítési igazgatója.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Lehetséges forgatókönyvek.
Erről ír a világsajtó.
Donald Trump legutóbb a Juventus focistáit hozta kínos helyzetbe.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.