A szervizdíj munkavállalóbarát, mert megteremti a járulékfizetés alapját, egy magasabb nyugdíj elérésének a lehetőségét - jelentette ki Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter. A miniszter elmondta, hogy a felszolgálási díj egyben vállalkozóbarát, mert nem növeli a vállalkozások terheit.
A szervizdíj bevezetésében természetesen a költségvetés is érdekelt az államháztartási befizetések és a gazdaság kifehérítése miatt - tette hozzá Kolber István. Hozzátette, ugyan a vendéglátóipar évi 400 milliárd forintos forgalma alapján lehetne kalkulálni a várható államháztartási bevételre, ám azt a szervizdíj bevezetésének önkéntessége miatt nehéz előre megbecsülni.
Kolber: a felszolgálási díj a dolgozó helyzetét javítja
A felszolgálási díj bevezetésének célja elsősorban nem az államháztartási bevételek növelése, hanem a dolgozók helyzetének javítása és a jövedelmek láthatóvá tétele - mondta Kolber István csütörtökön.
Több mint 245 millió forintért utazott magángéppel az Egyesült Államokba Szijjártó Péter
Kiss László: Ez egy koncepciós per, ahol a gyanúsítottakhoz kreálják a bűncselekményeket
Sulyok Tamás rögtön alá is írta a kedden elfogadott két törvényt
Techet Péter: Közép-Európa az egész kontinens politikai laboratóriuma lehet, hála a Habsburg-szellemnek
Szájeltakarásért piros lap? Ez már a második volt a világbajnokságon
Megváltozott az ajánlás, csökkent a tojásallergia előfordulása
Farkasházy Tivadar Majkának: Ennyi év után végre elmondhatná, mi jót gondolt Orbánról, amiket emiatt kihagytak a Heti Hetesből
Vége az olcsó temuzásnak, mától él az EU mütyürvámja
A 150 euró alatti értékű csomagokra is vámot kell fizetni.