EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Három amerikai filmet is forgatnak Magyarországon még az idén - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter pénteken.
A gazdasági miniszter egyesült államokbeli útjáról hazatelefonálva elmondta, a produkciókat Andy Vajna filmproducer, Steven Spielberg amerikai filmrendező és a 20th Century Fox készíti.
Kóka hangsúlyozta, a három megaprodukció forgatása során több ezer munkahely jöhet létre, az ide érkező stábok pedig várhatóan több milliárd forintot költenek majd el Magyarországon.
Kóka János véleménye szerint az új filmtörvénnyel, és az engedélyek kiadásának egyszerűsítésével Magyarország az audiovizuális művészetek központjává válhat a régióban.
A miniszter beszámolt arról is, hogy csütörtökön megbeszélést folytatott az Intel számítástechnikai vállalat alelnökével, akivel megállapodott arról, hogy az informatikai felkészültség fokozása érdekében teszt projekteket dolgoznak ki a kis- és középvállalkozások, az államigazgatás és az egészségügy területén.
A Népszabadság értesülései szerint Speilberg filmjének története az 1972-es müncheni olimpián az izraeli sportolók ellen elkövetett merényletek után játszódik, amikor egy Moszad ügynök – a Trójából ismert Eric Bana – a palesztin terroristák keresésére indul. A másik főszerepbet az Elizabeth-ben és a Sorstalanságban is látható Daniel Craig alakítja majd.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Az Eurostat szerint többet élnek a magyarok egészségesen, mint a németek, az osztrákok vagy a svájciak.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Egy magánszemély tett feljelentést a rendőrségen, ennek nyomán indult meg az eljárás.