szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Magyarország történetének legnagyobb zöldmezős beruházása a német Daimler-Benz új üzemének építése, amelyhez a cég a befektetőknek adott szokásos támogatási csomagot kapja. Ez a beruházáshoz adó jellegű kedvezményt, képzési támogatást, illetve készpénzt tartalmaz – mondta Gyurcsány Ferenc.

Mercedes-Benz 220 SEb. Ennél újabbak lesznek
© daimlerchrysler
A Daimler-Benz mai bejelentése szerint Kecskeméten építi meg új gyártóüzemét, ahol a prémiummárkás Mercedes A és B osztályú gépkocsitípust készítik majd. A kormányfő emlékeztetett arra: Magyarország legalább három országgal versenyzett a kezdeti 200 milliárd forintos beruházásért, amely közvetlenül 2500 munkahelyet teremt a környékben, a beszállítói körben pedig további 10 ezer munkahelyet létesít. A részleteket a szerződés aláírása, illetve az Európai Unió jóváhagyása után hozzák nyilvánosságra.

Gyurcsány Ferenc a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a befektetésért folyó versenyben Magyarország mellett nemcsak a támogatás mértéke szólt – hiszen a többi ország is az uniós keretek között adható maximumot ajánlotta –, hanem a Kecskemét környékén rendelkezésre álló modern közlekedési infrastruktúra, illetve a tárgyalások során a Garamhegyi Ábel külgazdasági kormánybiztos vezette beruházás-ösztönzéssel foglalkozó csoport – köztük az ITD Hungary – a német cég döntés-előkészítéséhez rendkívüli magas minőségben, pontosan és gyorsan adott információt.

Gyurcsány úgy vélekedett: 2008 sok tekintetben trendforduló lehet, hiszen a magyar gazdaság iránt erősödik a bizalom, amit nemcsak a mostani bejelentés mutat, hanem az is, hogy az Európai Unió vélhetően szerdán dönt az Európai Innovációs és Technológiai Intézet központjának budapesti helyszínéről is. Magyarország polgárai is elhihetik, hogy jó úton halad az ország – bizakodik a kormányfő.

Kérdésre válaszolva Gyurcsány elmondta: a 2009-ben induló beruházással megvalósuló üzemben kezdetben, 2011-ben 100 ezer darab Mercedes A és B kategóriájú kocsit gyártanak majd Kecskeméten. Reményei szerint a Daimler-Benz cég is – hasonlóan az Audihoz – az indulás után a sikereket látva növeli magyarországi fejlesztését.

A csökkenő iparűzési adó, a város logisztikai helyzete, a főiskolai és a szakiskolai oktatás és az egyéb feltételek gyors biztosítása alapvetően hozzájárulhatott ahhoz, hogy a Daimler-Benz Kecskeméten építi fel új gyártóüzemét – mondta az MTI-nek szerdán Zombor Gábor. Kecskemét polgármestere szerint a gazdaságélénkítést szolgáló korábbi döntése értelmében a helyi iparűzési adó 2 százalékról fokozatosan 1,5 százalékra csökken öt év alatt a városban.

A Miniszterelnöki Hivatal tájékoztatása szerint a gazdasági átalakulás kezdete óta Magyarországra érkezett külföldi közvetlen tőkebefektetések állománya 2007 végén 66,4 milliárd euró volt. Ebből 59,1 milliárd eurót tett ki a részvény, egyéb részesedés és újrabefektetett jövedelem formájú működőtőke-befektetések állománya.

Az egy főre jutó működőtőke-állomány tekintetében Magyarország közel két évtizede a közép-kelet-európai térség éllovasának számít.

A Magyarországon végrehajtott külföldi közvetlen tőbefektetések legnagyobb része – 27 százalék, 14,8 milliárd euró – Németországból érkezett. Meghatározó szerepe van még Hollandiának – 13 százalék, 7,2 milliárd euró –, Ausztriának – 11,4 százalék, 6,2 milliárd euró –, Franciaországnak – 4,7 százalék, 2,6 milliárd euró – és az Amerikai Egyesült Államoknak – 3,9 százalék, ami 2,1 milliárd euró – a magyarországi befektetésekben.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Autó

Magyarország is gyárthat Mercedest

Német médiaértesülések szerint Lengyelország és Románia mellett Magyarország is felmerült a német Daimler új kelet-európai üzemének lehetséges helyszíneként: a cég vezetése kedden tárgyal az új üzem elhelyezéséről, amelyben a Mercedes új generációs A- és B-osztályának járműveit gyártanák.

hvg.hu Autó

Mercedes-nagyhatalom lesz Magyarország

A Mercedes-Benz új gyár építését tervezi Kecskeméten, Magyarországon - áll a stuttgarti gyártó közleményében. Az üzem 800 millió eurós beruházással épül, és ha készen lesz, 2500 dolgozót foglalkoztat majd.

MTI Gazdaság

Miskolcon szimatolt körbe a Mercedes

Akár Miskolcra is telepítheti egyik gyártóbázisát a német Mercedes konszern – írja az Észak-Magyarország. A legnagyobb gond a szakképzett munkaerő hiánya.

Koronavírus: megalakult a fővárosi operatív törzs

Koronavírus: megalakult a fővárosi operatív törzs

Hamarabb robbanhatott ki a koronavírus-járvány, mint amiről eddig beszéltek

Hamarabb robbanhatott ki a koronavírus-járvány, mint amiről eddig beszéltek

Egy dolog képes gyilkosság nélkül is halálra rémíteni, a világjárvány – Filmes kisokos a hvg.hu-n

Egy dolog képes gyilkosság nélkül is halálra rémíteni, a világjárvány – Filmes kisokos a hvg.hu-n