Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) pénteken megkötötte a hálózatok üzemeltetésre jogosító szerződéseket az Antenna Hungáriával, a földfelszíni digitális televíziós és rádiós pályázat nyertesével.
Az aláírást megelőző sajtótájékoztatón Pataki Dániel, az NHH elnöke elmondta: a hatóság azt várja, hogy a digitális átállás nemcsak a választékot bővíti, hanem az egész országban növeli a versenyt. Ezen túlmenően megjelenik egy teljesen új szolgáltatás, a mobiltelevízió is a magyar piacon.
Jean-Francois Fenech, az AH vezérigazgatója a cég terveiről a sajtótájékoztatón elmondta: az elsődleges cél a lehető legkedvezőbb árú, adott esetben díjmentes szolgáltatás nyújtása az ügyfeleknek. Hozzátette: "a digitális karácsony két televíziós és egy rádiós multiplex estében már az idén eljön", s a hálózat teljes kiépítése után, 2011-ben a magyar lakosság több mint 96 százalékát eléri a szolgáltatás.
A vezérigazgató közölte: a következő 4-5 évben több mint 25 milliárd forintot költenek fejlesztésre. Az első három digitális adó Kabhegyen, Budapesten és Szentesen lesz, amelyek révén a tévéadást a lakosság majdnem 60 százaléka éri el. A cég összesen 16 adót épít, s jövőre a lakosság 88 százalékát érik el. A mobiltévé Budapesten és környékén indul el az idén.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Jelentősen szigorodtak a kriptokereskedelem szabályai, amire elsőként, drasztikus módon a népszerű fintechszolgáltató reagált. A többiek más stratégiát választottak, de vajon kinek van igaza?
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
Ha Orbán Viktor arra gondolt, hogy egyszer a távoli jövőben Varga Judit ugyanúgy képes lett volna elvezetni az országot, mint ő, akkor érdemes megjegyezni, hogy egy bankot sem lehet egymás után kirabolni...
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket.
A zűrös múltú szlovákiai Jozef Szivák vinné a Dunaferr-utódcéget.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.