Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Március 1-jétől megszűnhet a kötelező napi standolás a vendéglátóiparban - az MSZP és a Fidesz az erről szóló javaslatról már a napokban megállapodhat.
Információk szerint a szocialisták azzal keresték meg a Fideszt, hogy egyeztessenek a napi standolás megszüntetéséről, amit korábban a Fidesz nevében Pelczné Gáll Ildikó és Szatmáry Kristóf és a szocialista Ujhelyi István is kezdeményezett.
Szatmáry Kristóf megerősítette, hogy lesz egyeztetés ebben a témában a Fidesz és az MSZP között. Mint mondta, eredetileg a Budapesti és Kereskedelmi Kamara elnökségének felkérésére nyújtotta be a javaslatát az Országgyűlésnek, így a szakma és az ellenzék összefogásának diadala, ha a vállalkozásokat ellehetetlenítő szabályokat visszavonja az Országgyűlés.
A fideszes javaslat visszavonná a február 1-jétől bevezetett napi standolást, valamint eltörölné a készpénzes fizetést 250 ezer forintban maximáló szabályt és a házipénztár rendszerének szigorítását is. Az MSZP egyelőre azt javasolja, hogy a standolás esetében a "naponta" szót hagyják el a jövedéki adóról szóló törvényből, valamint a Fidesszel egyetértve ők is kezdeményezik, hogy helyezzék hatályon kívül a készpénzfizetés 250 ezer forintban maximált felső határát, viszont megtartanák az új házipénztári szabályokat.
Ha még ezen a héten sikerül megegyeznie a Fidesznek és az MSZP-nek, akkor már jövő hétfőn, a február 23-i parlamenti ülésnapon házszabálytól való eltéréssel elfogadhatja az Országgyűlés a jogszabály-módosításokat. Ebben az esetben van lehetőség arra, hogy március 1-jétől megszűnjön a kötelező napi standolás.
Az SZDSZ és az MDF is jelezte a Fidesz felé, hogy támogatnák mind a három rendelkezés visszavonását, így ha nem sikerül a két nagy pártnak megegyeznie, könnyen előfordulhat az is, hogy a fideszes javaslat ellenzéki többséggel megy át az Országgyűlésen.
A napi standolási kötelezettség ellen a kereskedők és a vendéglátósok azért tiltakoznak, mert szerintük az új rendelkezés jelentős adminisztrációs terhet, és ennek következtében többletköltséget ró a vállalkozókra. 2004-ben már volt egy hasonló rendelkezés, de az akkor másfél hónap alatt megbukott.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
Orbán Viktor szerint Magyarországnak el kell érnie egy „humánerőforrás-fölényt”, és jó úton is vagyunk ehhez, mert mi költjük a legtöbbet oktatásra. Az adatok szerint ez sajnos nem igaz.
Trump 8-10 napon belül dönthet az újabb szankciókról. Végignéztük, ez hogyan érintené Magyarországot és általában a világpiacot.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.
A 40. Magyar Nagydíj előtt várjuk olvasóink történeteit a legelsőről.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.