A KVVK beszámolót hallgat meg a 250-nél több alkalmazottat foglalkoztató gazdasági társaságok helyzetéről. Az előterjesztésből kiderül, hogy több cég esetében hozott eredményt a kormány által felkínált komplex válságkezelő intézkedések alkalmazása - mondta Tukacs István, a gazdasági válságövezetek kezeléséért felelős kormánybiztos.
Az indulás óta közel négyezren töltötték le az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány munkahelymegőrzésre kiírt pályázatait. Január 23-ától lehet pályázni arra a hatmilliárd forintra, amely az Országos Foglalkoztatási Közalapítványnál áll rendelkezésre. A főként kis- és közepes vállalkozásokra szabott pályázatokon azok a munkáltatók igényelhetnek majd támogatást, bérkiegészítést, amelyek kötelezettséget vállalnak a program alatt arra, hogy vagy teljes, vagy rövidített munkaidőben, de továbbfoglalkoztatják meglévő dolgozóikat.
Tukacs István közölte: a testület pénteki ülésen áttekinti a korábban bejelentett intézkedések sorsát. Ezek között szerepel az a jogszabály-módosítás, amelynek célja, hogy a csekély összegű munkaügyi bírsággal sújtott cégek ne legyenek teljesen kizárva a támogatási és pályázati rendszerből.
A KVVK az alakuló ülésen döntött arról, hogy a kormány átvállalná az ötödik nap munkabérét azoknál a cégeknél, amelyek a gazdasági válság miatt négynapos munkahét bevezetésére kényszerülnek. Erre akkor kerülhet sor, ha az ötödik munkanapon munka helyett képzés zajlana a cégeknél, és erre a célra a kabinet uniós forrásokból 20 milliárd forintot különít el.
Február 3-án tartotta első ülését a Kormányzati Válságmegelőző és Válságkezelő Központ. A testületet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vezeti, tagja Kiss Péter kancelláriaminiszter, Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter, Veres János pénzügyminiszter és Tukacs István, a gazdasági válságövezetek kezeléséért felelős kormánybiztos.
Pénteken harmadszor ül össze a kormányzati válságkezelő központ
Pénteken ülésezik harmadszor a Kormányzati Válságmegelőző és Válságkezelő Központ (KVVK) - közölte Tukacs István, a gazdasági válságövezetek kezeléséért felelős kormánybiztos.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Vitályos Eszter testvérének volt alapítványánál tartott házkutatást a NAV
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.