szerző:
MTI

A várható élettartam előrejelzéseknél gyorsabb növekedése és a gyors technológiai fejlődés hozzájárul majd a válságból való kilábaláshoz - fejtette ki előadásában Paul A. Laudicina, az A.T.Kearney nemzetközi tanácsadó cég vezetője az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) csütörtöki budapesti rendezvényén.

Paul A. Laudicina szerint a hosszú távú fejlődés szempontjából Magyarország gazdasága relatíve kedvező helyzetben van, mivel az elmúlt években javult a termelékenység, erős a K+F tevékenység, és az OECD-államok viszonylatában is gyorsan bővül a felsőoktatás.

A globális tanácsadó cég vezetője szerint az első ipari forradalomnak és az információs korszaknak az 1940-es évek második felében beköszöntő hajnala után a jelenkori válság egy harmadik fordulópontot jelent a világgazdaság fejlődésében.

„Paradigma váltásban vagyunk, az üzleti logika gyökeres változását éljük meg” – fogalmazott az üzletember, aki szerint ez egyebek között a kockázatokhoz való sokkal körültekintőbb hozzáállásban nyilvánul meg.

Paul A. Laudicina előadásában rámutatott: míg az 1990-es évek a felelőtlenül túlpörgetett kockázat korszaka volt, addig az új évezred első évtizedét már alapvetően a kockázatelutasító magatartás jellemzi.

Egy további jelentős változás a fogyasztói viselkedés megváltozása: az Egyesült Államokban csökkent a válság előtti éveket jellemző ésszerűtlenül magas fogyasztási hajlam, és nőtt a háztartások megtakarítása. Nagy kérdés, visszatér-e még valaha a költekezési hullám – tette hozzá.

Az üzletember szerint a mai világgazdaságot a komplexitás, paradoxon, sebesség szóhármas írja le a legjobban. A paradoxon abban áll, hogy ugyanazok a globalizációs erők, amelyek egészséges gazdasági környezetben üzleti lehetőségeket teremtenek, recessziós időkben fokozott sérülékenységhez vezetnek - vélekedett.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

MTI Tech

Kanadai turnén a magyar biotechnológiai ágazat

Bemutatkozó körutat szerveztek a magyar biotechnológiai ágazatnak Kanadában, Montreálban és Torontóban; a road-show november 3-7-ig tart - közölte a magyar befektetésösztönzési és kereskedelemfejlesztési ügynökség, az ITD Hungary csütörtökön.

MTI Tech

Európai Innovációs és Technológiai Intézet: alakuló ülés

A hatékonyság és a versenyképesség növelését, a kapacitások jobb kihasználását és az innovatív, tehetségközpontú szemlélet fontosságát emelte ki az Európai Bizottság elnöke. Barroso, a magyar kormányfő, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és a többi magas rangú hazai és nemzetközi felszólaló az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EITI) igazgatótanácsának hétfői alakuló ülésén, Budapesten.

Interjú

"Nincs egyetlen, üdvözítő technológia"

A Kecskeméten felépíteni tervezett új Mercedes-üzem stratégiai beruházás, amely a nemzetközi pénzügyi válság ellenére a tervek szerint halad - üzente szóvivője útján utólag a HVG-nek a Daimler vezérigazgatója, Dieter Zetsche (55 éves). A neves stuttgarti autókonszern vezetője a párizsi nemzetközi autókiállításon nyilatkozott lapunknak, azóta a válság további vészintézkedésekre kényszerített egy sor személygépkocsi-gyártót (utóbbiról lásd cikkünket a 99. oldalon).

Dörzsölhetik a tenyerüket a bútorboltok és a barkácsáruházak tulajdonosai a kormány terveit látva

Dörzsölhetik a tenyerüket a bútorboltok és a barkácsáruházak tulajdonosai a kormány terveit látva

Demeter Mártát kirúgták a Honvédelmi bizottságból

Demeter Mártát kirúgták a Honvédelmi bizottságból

Esztergomban fogták el a zuglói gyilkosság gyanúsítottját

Esztergomban fogták el a zuglói gyilkosság gyanúsítottját

„Szülő 1” kísért Európában, még jó, hogy minket megvéd „Korrupt 1”

„Szülő 1” kísért Európában, még jó, hogy minket megvéd „Korrupt 1”

A Corvinus mintájára szerveznék át az MTA-t, így kaparintanák meg a vagyonát

A Corvinus mintájára szerveznék át az MTA-t, így kaparintanák meg a vagyonát

Frum István lett Bakonyszentiván polgármestere

Frum István lett Bakonyszentiván polgármestere