Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az OPEC napi 1 millió hordóval visszafogja a globális olajkeresletre vonatkozó várakozását a napokban nyilvánosságra kerülő havi jelentésében – jelentette ki az olajkartell főtitkára.
Abdullah al-Badri a katari Dohában tartott energiakonferencián hétfőn azt mondta, hogy a szervezet vasárnapi miniszteri ülésén bármilyen döntés születhet. A főtitkár szerint a kőolaj jelenlegi ára nem igazán elfogadható az OPEC számára, bár az legalább stabil. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az ár nem is olyan rossz, mint amilyen lehetne, a mostani globális gazdasági körülmények között.
A szakértők és a piacok is azzal számolnak, hogy az OPEC termelésének a csökkentéséről dönt március 15-én. Az olajkartell szeptember óta napi 4,2 millió hordó termeléscsökkentésről döntött. Az OPEC főtitkára szerint ennek 80-85 százalékát sikerült eddig teljesíteni.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Először olvasható magyarul a holokauszttúlélő író és Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista Elie Wiesel Éjszaka trilógiájának mindhárom kötete. Miért kellett 2025-ig várni a harmadik kötet megjelenésére? Miben más a holokauszttúlélők harmadik generációja, mint a korábbiak? Miről adnak számot Wiesel regényei?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.