Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Románia 20 milliárd euró körüli pénzügyi védőcsomagra számíthat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) e héten folytatódó tárgyalások eredményeként – írta bennfentes forrásokat idézve a keddi Financial Times.
A londoni gazdasági napilapnak „egy illetékes, aki ismeri az ügyet”, azt mondta: a gazdasági válság megelőzését szolgáló többoldalú támogatási csomag valószínűleg hasonló méretű lesz ahhoz, amelyet novemberben Magyarországnak állítottak össze az IMF vezetésével, futamideje azonban meghaladja a magyar IMF-keret 17 hónapos lejárati határidejét.
A Financial Times forrása szerint Románia és az IMF már a múlt héten, a román kormány illetékeseinek washingtoni megbeszélésein megállapodásra jutott a csomag „hozzávetőleges mennyiségi paramétereiről”.
A bennfentes szerint az egyezség időt ad Romániának gazdaságpolitikai intézkedések bevezetéséhez, anélkül, hogy „folyton hátra kelljen tekintgetni, lesve, hogy jön-e már a válság”.
Londoni befektetési házak mindazonáltal már súlyos recessziót jósolnak a tavaly még kiemelkedő ütemben növekvő román gazdaságra.
A JP Morgan pénzügyi szolgáltató csoport londoni részlege által befektetőknek összeállított felzárkózó piaci helyzetértékelésének minapi kiadása felidézte, hogy a tavalyi utolsó negyedévben már csak 2,9 százalékos volt a román hazai össztermék-érték (GDP) éves összevetésben számolt növekedési üteme az előző negyedévben mért 9,2 százalék után.
A ház ennek alapján, valamint a fogyasztói kereslet esését és a román ingatlanpiacon megindult meredek, lefelé mutató korrekciót is figyelembe véve 4 százalékos romániai GDP-mínusszal számol 2009 egészére.
A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni befektetési részlegének legutóbbi európai feltörekvő piaci helyzetértékelésében az áll, hogy a ház az igazán mély romániai recessziót 2010-ben várja, 5 százalékos GDP-visszaeséssel; 2009-re 1,5 százalékos mínuszt valószínűsít.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.