A múlt héten a piaci szereplők feltehetően kapkodták (és fogták) a fejüket, amikor a magyar vezetők nyilatkozatait olvasták. A sort a miniszterelnök rögtönzései kezdték a március eleji EU-csúcson. A régiós vezetőkkel nem egyeztetett mentőcsomag-javaslat magas labdát adott a kelet-közép-európai EU-tagállamok vezetőinek, akik siettek is leszögezni: kikérik maguknak, hogy Magyarországgal emlegessék őket egy napon.

A bankközi devizapiac is levonta a következtetést: a forint árfolyama a múlt hét elején elszakadt a zlotyétól és a koronáétól, aminek nagy szerepe volt abban, hogy az euró/forint árfolyam soha nem látott, 317 fölötti magasságokba emelkedett. A pénzügyminiszter viszont ekkor is arról beszélt, hogy a forint a régiós devizákkal együtt gyengül…

A kormányzat utóbb Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnök megszólaltatásával, valamint a New York Times és a Financial Times citálásával igyekezett menteni a menthetőt – ami a forint árfolyamát illeti, kevés sikerrel.

A miniszterelnök azzal nyugtatta a kedélyeket: a bankközi forintpiaccal nem kell törődni, mert úgyis kicsi ott a forgalom. A „kis” forgalom nagyjából napi egymilliárd euró; a jegybanknak pedig néhány milliárd eurónál nem áll több rendelkezésére, hogy interveniáljon… (Megjegyzendő, hogy a forint szempontjából igencsak kritikus múlt hetet a jegybankelnök szabadságon töltötte.)

Pénteken aztán megjelentek a (rém)hírek a bankbetétek befagyasztásáról, aminek eredményeként – dacára a Bankszövetség közleményének – nagyon sokan kivették (lekötött) pénzüket a bankokból, hogy azt 320 forint közelében euróra váltsák.

Felmerülhet a kérdés: ha valóban súlyossá válik a helyzet (aminek a veszélyét még egyáltalán nem sikerült felszámolni), vajon lehetséges lesz-e olyan hiteles válságkommunikáció, amely segíthetne a pánik megfékezésében? A választ az Olvasóra bízzuk.

A válságkommunikációs mellényúlásokban persze nem csupán a miniszterelnök és a pénzügyminiszter "jeleskedik". A legnagyobb ellenzéki párt vezetője évértékelő beszédében szinte Barack Obamára hajazva hangsúlyozta a változás szükségességét.

A párhuzam azonban itt meg is szakadt: az USA elnöke a kampányban konkrét programpontokkal – horribile dictu: számokkal – állt elő. A magyar közvélemény ebben a tekintetben éretlenebb, hiányzik az őszinteség, és mintha nem is lenne rá igény.

Jelenleg a rendszerváltók "hitelválságának" vagyunk tanúi – mondja Schillinger Attila, az Avantgarde Group kommunikációs tanácsadó csoport ügyvezető igazgatója. Már gyakorlatilag mindenki elfáradt vagy kompromittálódott – és nem kevesen vannak, akik korrumpálódtak is…

A pragmatikus kormányzás és a közjó érdekében folytatott politizálás helyett ötletbörze folyik, stratégia nem látszik, csak rögtönzés és kapkodás, miközben – Kassák Lajossal szólva – „a fejünk fölött elrepült a nikkel szamovár”.

A teljes cikk itt olvasható