Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A hónap végéig lehívja Magyarország az európai uniós hitelkeret második, 2 milliárd euró összegű részletét.
Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára pénteken újságírók előtt ismertette: az EU március 11-én elfogadta, pénteken pedig közzétette, hogy egyetért a magyar kormány által elhatározott, a válságot kezelő gazdasági intézkedésekkel. Az államtitkár úgy fogalmazott: ez a magyar kormányzati politika elismerését jelenti.
A Pénzügyminisztérium pénteki közleménye szerint folyamatban van a második, 2 milliárd euró összegű részlet pénzügyi kondícióinak kialakítása a 2008. novemberi hitelmegállapodásban foglaltaknak megfelelően.
Hozzáteszik: ugyanakkor szükségessé vált a magyar gazdaságpolitikai program felülvizsgálata, és ennek megfelelően a hitelcsomag további hitelrészleteinek lehívásához kapcsolódó gazdaságpolitikai feltételrendszer módosítása. A 3. és 4. részletre vonatkozó, módosuló gazdaságpolitikai feltételeket egy kiegészítő megállapodásban rögzítették március 11-én. A változás a hitelmegállapodásban foglaltakat nem érinti, annak módosítására nincs szükség – áll a közleményben.
A közleményben emlékeztetnek, hogy az Európai Unióval a hitelmegállapodást, valamint az egyes hitelrészletek lehívásához kapcsolódó gazdaságpolitikai kritériumrendszert rögzítő megállapodást Magyarország 2008. november 19-én írta alá. A 6,5 milliárd euró összegű hitelkeret első részletének lehívása 2009. december 9-én megtörtént.
Figyelembe véve azt a tényt, hogy az Európai Bizottság januárban módosította a gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését, másrészt azt, hogy Magyarország exportlehetőségei nagymértékben függnek a tagállamok importkeresletétől, szükségessé vált a magyar gazdaságpolitikai program felülvizsgálata – amely még a Bizottság 2008. őszi előrejelzésén alapult – és az új makrogazdasági pályához igazodó intézkedések kidolgozása - olvasható a közleményben.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet. A jászágói beruházás fő ígérete az volt, hogy 2025-re ingyen termeli az áramot. Megnéztük, így lett-e.
Emberéletek megmentése néha szinte fillérekből megoldható, de több nagyhatalom most kevesebbet költ az éhezőkre és a betegekre. Afrikában emiatt jobban felütheti a fejét az AIDS, a malária, a tuberkulózis.
Andrij Szibiha reagált a magyar külügyminiszter orosz értesülésére, miszerint ukrán támadás miatt állt le a kőolajszállítás.
Lecserélte a tavalyi fővárosi helyszínt.