Az OPEC főtitkára az értekezlet befejeztekor tartott sajtóértekezletén elmondta, hogy a szervezet nem akarta fokozni a világgazdaság feszültségeit. Ennek ellenére az OPEC továbbra is a hordónkénti 70 dolláros ár elérését tekinti céljának, ez szükséges ugyanis ahhoz, hogy a jövőbeli olajhiány elkerülése érdekében folytatódjanak az ágazatban a beruházások. A mostani rendkívüli világgazdasági helyzetben nem érhető el ez az árszint, hosszabb távon viszont szükség van a befektetésekre az ellátás biztosítása érdekében - mondta Abdullah al-Badri.
Az OPEC illetékesei szerint Szaúd-Arábia, az első számú olajtermelő ragaszkodott főként ahhoz, hogy ne döntsenek a termelés további szűkítéséről. Irán és Kuvait ugyan ezzel szemben a kitermelés további visszafogását pártolta, de végül is utóbbiak beleegyeztek abba, hogy a jelenlegi termelési kvóták maradjanak érvényben, legalábbis két hónapig, a szervezet újabb értekezletéig. A 12 tagországból álló szervezet megállapodott arról, hogy május 28-án újabb értekezletet rendez.
Az OPEC 2008 vége felé három alkalommal is a kitermelés visszafogásáról döntött összesen napi 4,2 millió hordós mennyiségben, ám ehhez az elhatározáshoz a tagországok nem tartották magukat teljesen, kivitelüket csak e mennyiség 80 százalékáig mérsékelték.
Az OPEC ezek szerint el akarta kerülni, hogy egy esetleges további termelésvisszafogás magukat az OPEC tagországokat is kedvezőtlenül érintse. A termelés szűkítése ugyan rövid távon az árak emelkedését vonná magával, idővel azonban tovább rontja a globális konjunkturális kilátásokat, egyben az olajpiaci helyzetet is. A kvóták betartása, ennek megfelelően napi néhány százezer hordós termelésvisszafogás viszont nem járna ilyen hátrányos következményekkel - mondják a szakértők.
A globális gazdasági válság visszafogta a nyersolaj iránti keresletet és leszorította az árakat. Az amerikai WTI típusú nyersolaj pénteki záróárfolyama hordónként 46,25 dollár volt, ami több mint 100 dollárral marad el a múlt nyáron elért rekordtól.
OPEC: nem mérséklik tovább a kitermelési kvótákat
A Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagországai vasárnap nem döntöttek a kitermelt nyersolajmennyiség további visszafogásáról, csak azt vállalták a tagországok, hogy szigorúbban tartják magukat a termelés mérsékléséről 2008 végén született döntéshez - közölték a szervezet bécsi miniszteri értekezletének résztvevői.
Magyar Hang: Orbán Gáspárt a háta mögött királyfinak hívták csádi tartózkodása alatt
A lap szerint Orbán Viktor fia „úgy viselkedett, mint egy hadgyakorlatra betévedt filozófus”.
Már meg is van a Paks II. új vezérigazgatója
Bomlik a korábbi lengyel jobboldali kormánypárt
Magyar szerint Tuzson inkább keressen egy jó védőügyvédet a bírák és ügyészek fenyegetése helyett
Tarr Zoltán: Több mint 2,5 milliárdot utaltak vissza már az NKA-kedvezményezettek
Egy évvel kinevezése után visszahívták a párizsi nagykövetet
Ez az egyik titka a sikertelen fogyókúráknak
Peták István: A rákgyógyításból ma már nem a tudás, hanem az időben meghozott jó döntés hiányzik
Bóka János Tusványoson: A magyar emberek 2030-ban szerintem semmivel sem lesznek hülyébbek, mint 2026-ban voltak
Kérdésesnek látja a Fidesz jövőjét Navracsics Tibor
Tízezreket evakuálnak Európában a gyorsan terjedő erdőtüzek miatt
Annyira alacsony a Duna vízállása, hogy a szállodahajók utasait buszok hozzák Budapestre
„Ez tényleg hajmeresztő” – elektromos rollerre szerelt hintában szállította egy férfi másfél éves gyermekét
Rövidnadrágban és pólóban találták meg a magyar fiatalt az osztrák hegyimentők
Ornella Muti és lánya orosz állampolgárságot kérnek
A világhírű olasz színésznő és lánya ingatlanvásárláson is gondolkodnak.
Csődben a vezető elemgyártó, a Varta
Elemzők szerint a vállalatot valószínűleg feldarabolják.
Mi ez a politikai feszültség Ukrajnában, és kicsoda Mihajlo Drapatij, az ukrán fegyveres erők új parancsnoka?
A fiatal főparancsnok nincs híján a harctéri tapasztalatoknak.