Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Németország háború utáni történetében először ismét lehetővé válik egy bank államosítása a Bundestag által pénteken nagy többséggel elfogadott törvénytervezet szerint.
A hivatalosan a pénzpiac stabilizálását célzó törvény most jóváhagyott tervezete szerint ugyanakkor a súlyos pénzügyi helyzetbe került pénzintézetek államosítása, illetve a részvények kisajátítása csakis a válság elhárítását célzó legutolsó eszközként jöhet szóba.
A tervezet még a Bundesrat április elejei szavazására vár, s jóváhagyás esetén azonnal életbe lép. Ugyanakkor az előirányzat szerint csak június végéig lesz érvényben, mintegy jelezve: az intézkedés mindenekelőtt a pénzügyileg megrendült Hypo Real Estate (HRE) bank összeomlásának megakadályozását célozza.
A HRE eddig 102 milliárd euró állami garanciát kapott, de pénzügyi helyzete változatlanul ingatag, s talpon maradását csakis az adófizetők pénzéből nyújtott támogatásnak köszönheti. A német kormány ugyanakkor attól tart, hogy a müncheni ingatlanfinanszírozó intézet csődje feltartóztathatatlan lavinát indíthatna el, s az egész bankrendszer összeomlásához vezethetne.
A tervezet elfogadását a kormánykoalíciós pártok között heves vita előzte meg. Angela Merkel konzervatív kancellár az abban foglaltak egyik fő támogatója volt, ugyanakkor saját pártjában is erősen ellenezték az államosítás lehetőségét. A koalíciós partner szociáldemokraták támogatták azt.
A kormány szándéka szerint az érintett bankokat, illetve pénzintézeteket ismét magánkézbe kell visszaadni, ahogy helyzetüket tartósan sikerül stabilizálni. A részvénytulajdonosokat az esetleges államosítás során kártalanítják, s ezen túlmenően biztosítják számukra azt a jogot, hogy a szanálás után a részvényeket visszavásárolhatják.
Steinbrück szociáldemokrata pénzügyminiszter több nyilatkozatban is nyomatékosan hangsúlyozta, hogy csak átmeneti intézkedésről van szó. Az esetleges államosítás szavai szerint az "utolsó opció", s csakis a pénzügyi válság leküzdését, a pénzpiac stabilizálását szolgálja. Ezt támasztja alá, hogy a törvény – a teljes körű parlamenti jóváhagyás után – csak június 30-ig lesz érvényben.
A miniszter utalt arra, hogy az államosítási eljárás lehetősége - egyelőre legalábbis - csak a HRE esetében jöhet szóba. Azt állította, hogy más bankok esetleges államosítása nincs napirenden.
Steinbrück védelmébe vette az intézkedést, s egyben bírálta az azzal kapcsolatban kibontakozott vitát. A miniszter arra emlékeztetett, hogy az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és Írországban bankok jóformán minden tiltakozás nélkül állami kézbe kerülhetnek a pénzpiacok stabilizálása céljából. A német kormányban, illetve a koalícióban senki nem kérdőjelezi meg a szociális piacgazdaság alapelveit – állította a pénzügyminiszter.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
Vékony Csongor szerint a párt cserbenhagyta az elszakított területeken élő magyarokat, és nem elég revizionista.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.