szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kelet-közép-európai jegybankok vezetői tanácskoznak pénteken Budapesten. A munkatanácskozáson az osztrák, a cseh, a lengyel, a szlovák és a szlovén jegybank vezetői vesznek részt az MNB elnökével együtt.

Az MNB sajtóosztályán korábban elmondták, hogy ez lesz a harmadik ilyen típusú találkozó, hasonlót tartottak 2008. és 2007. márciusában Prágában, illetve Bécsben.

A térség jegybanki vezetőinek a találkozóján, a kölcsönös érdeklődésre számot tartó témákat beszélik meg, rendesen a Jegybankok Európai Rendszere szervezet általános tanácsülését követően.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!

MTI Gazdaság

Az ukrán jegybankelnök menesztését követelik

Kis- és közepes vállalkozások képviselői kezdtek meghatározatlan idejű tiltakozó megmozdulást szerdán a nyugat-ukrajnai Lembergben (Lviv), követelve az ukrán jegybank elnökének, Volodimir Sztelmahnak a távozását a pénzintézet éléről.

MTI Gazdaság

Amerikai jegybank: maradt a kamatszint

Az amerikai jegybank (Fed) nem változtatott az alapkamaton a várakozásoknak megfelelően. Az egynapos kamat célsávja 0,0 és 0,25 százalék között maradt.

Úgy tűnik, működik az orosz koronavírus-vakcina

Úgy tűnik, működik az orosz koronavírus-vakcina

Még soha nem vágtak ki annyi fát Brazíliában, mint idén

Még soha nem vágtak ki annyi fát Brazíliában, mint idén

Szirénázó tűzoltóautó karambolozott Kispesten

Szirénázó tűzoltóautó karambolozott Kispesten